8. rész

A kijelzőn ez állt: Dávid. Könnyes szemmel, ijedten Olivérre néztem, odajött hozzám és felé mutattam a kijelzőt, mire ő kikapta kezemből és felvette. Nem tehetek róla, eleredtek könnyeim. Félek tőle. Azzal a pofonnal elintézte, hogy rettegjek tőle.
- Hagyd őt békén. Már nincsen semmi közöd hozzá. Ha még egyszer felmered hívni én, esküszöm, kinyírlak. Megértetted? – emelte fel a hangját Oli, majd letette a telefont. Mindenki felénk nézett, majd egy puszit nyomott a homlokomra és szorosan magához ölelt.
- Minden oké? – kiáltott felénk Ya Ou. Oli megrázta a fejét.
- Hiszen te remegsz. – nézett rám aggódva Olivér, majd még jobban odaölelt magához.
- Csak a hideg miatt. – karjai között biztonságban éreztem magamat.
Végre lecserélték a kereket így indulhattunk. Miután beszálltunk mindenki csendben volt, egy darabig.
- Fázol még? – olyan aranyos, hogy így aggódik értem. Megráztam a fejem, majd bambultam előre.
- Mi történt? – kérdezte Ya Ou, majd elkezdte simogatni a hátam. – Dávid hívott? – hiába, ő is jó barátom lett és tudja, miről van szó.
- Igen. – mondtam, majd Oli megszorította a kezem és ezt mondta:
- Ne félj, nem hagyjuk, hogy bántson. Mellettünk biztonságban vagy. – szavai megnyugtattak, megköszöntem nekik, majd mindenki elmosolyogta magát.  Az út további részében olyan fontos dolgokról beszéltünk, mint például, hogy hogyan hívhatják a cipőfűző végén lévő kis bigyót. Hát senki sem tudta. Végre odaértünk Oli lakásához, mindenki kiszállt, majd elkezdtük felhurcolni a kapott ajándékokat és sütiket. Az utolsó fordulónál elköszöntünk a sofőrtől és Pusztai úrtól. Azt hiszem mostantól én is így fogom hívni.
Felmentünk, és levettük kabátunkat, és a cipőnket. A srácok elkezdtek kaja után kutatni. Kérdőn néztem rájuk.
- Most ettetek meg vagy 4 kg sütit, amiből még mindig van, és ti éhesek vagytok? – csodálkoztam.
- Igen. Nem akarod megtudni, milyen nyűgös vagyok, ha éhes vagyok. – mondta Sziki.
- Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de nekem teljesen kiment az álom a szememből. – mondta Ya Ou, mire egyet értettünk, hiszen már mi sem voltunk álmosak.
- Nézzünk valami filmet. – vetettem fel ötletemet.
- Oké, mit? – 4 szavazat volt a horror filmre és egy a vígjátékra. Na, igen, a vígjátékra én szavaztam. Végül „Az ismeretlen hívás” című filmet választottuk. Én a kanapé közepére ültem, egyik oldalamon Ya Ou ült, másikon Oli. A kanapé előtt (előttem) Benny és Sziki foglalt helyet. Olivér hozott be poharakat és innivalót, a srácok meg idehozták a sütiket. Elég jó volt a film, bár néhol elég ijesztő is. Ilyenkor összeszorítottam szemem és a két mellettem ülő keze után kaptam. Ők csak nevettek rajtam, de tudtam, hogy ők is félnek kicsit. Legalábbis reméltem, hogy nem csak én vagyok ilyen bátortalan. A film végén mindannyian bevonultunk Olivér szobájába és sorsot húztunk, hogy ki az a két szerencsés, aki az ágyon aludhat és ki az a három, akinek a földön kell aludnia. Szerencsétlenségemnek köszönhetően nekem a földön kellett aludnom, Olivérrel (aki egyből mondta, hogy neki jó lesz a földön), és Bennyvel, aki szintén úgy járt, mint én. Persze Sziki és Ya Ou udvariasan felajánlották, hogy aludjak nyugodtan az ágyon és majd ők lemennek a földre, de visszautasítottam, mondván, hogy jó nekem a földön. Mielőtt elaludtunk volna, megbeszéltük, hogy az készít reggelit mindenkinek, aki a legkorábban felkel. Ránéztem az órára, ami reggel 6:45-öt mutatott. Én személy szerint olyan fáradt voltam, hogy becsuktam a szemem és aludtam is.
Mikor legközelebb kinyitottam a szemem a fali óra mutatója 8 órát mutatott. Mozogni alig bírtam annyira fájt a hátam és a derekam. Körbe néztem a szobában, mindenki más aludt. Elkezdtem halkan kuncogni, ugyanis Sziki úgy elfoglalta az ágyat, hogy Ya Ou is a földön feküdt. Kikecmeregtem a takaró alól, és nagy nehezen felkeltem. Csendesen lépkedtem az ajtó felé, majd kiosontam. Az a hülye padló. Úgy fáj a hátam és a derekam, mint a fene. Mivel én keltem fel legelőször, így nekem kellett reggelit készítenem. Találtam kenyeret, bár kicsit száraz volt. Volt még májkrém, tejföl sajt. Egyből eszembe jutott, hogy meleg szendvicset kéne csinálni. De ahhoz kell konzerves löncshús. Táskámból elővettem a pénztárcámat és lerohantam a szemközti boltba. Vettem löncshúst és 100%os narancslevet. Körülbelül negyed óra alatt meg is jártam az utat. Kedvemet csak hátam fájása zavarta. Elővettem egy tálat, beleöntöttem a löncshúst, hozzákevertem a májkrémet és vágtam hozzá hagymát. Könnyekkel a szememben (a hagyma miatt), tettem hozzá egy kis tejfölt is, hogy krémesebb legyen. Megkentem az összes kenyeret, mindegyiknek a tetejére rászórtam a már korábban lereszelt sajtot és betettem a sütőbe az első adagot. Elindítottam a kávéfőzőt, és megterítettem az asztalt, majd vágtam fel uborkát és paradicsomot. Épp a második adag meleg szendvicset tettem be a sütőbe, amikor Ya Ou jött ki a szobából.
- Jó reggelt. – mondta arcán fájdalommal.
- Neked is. Kitalálom, kényelmetlen volt a földön.
- Eltaláltad. Ez valami borzalmas. De jól jönne most anyukám masszírozása. – gondolkodott vidáman.
- Megmasszírozzam? – kérdeztem tőle, mert eléggé úgy jött le nekem, mintha célozgatna.
- Hát, ha nem nagy gond. – leült a székre és várt. Odamentem majd vállánál kezdtem, eddig fel sem tűnt nekem, hogy ilyen izmos. Tudtam és láttam, hogy az, de nem gondoltam, hogy ennyire.
- Egy pillanat, csak kiveszem a második adagot is. – mondtam, majd visszatérve kezébe nyomtam egy csésze kávét és tovább masszíroztam most már a hátát. Közben ő nevettetett és mondta, hogy meséljek magamról. Épp nagyba nevettünk azon, hogy Sziki éjjel lelökte és ez csak reggel tűnt fel neki (persze közben masszíroznom kellett), amikor Olivér jött ki a szobából.
- Meg kellett volna kérdeznem, hogy milyen kemény a padló, mikor ideköltöztem. – nem tudom, hogy nézhettünk rá, de folytatta – Esetleg megzavartam valamit? – kérdezte csodálkozva. – Amúgy jó reggelt.
- Nem, dehogyis. Jó reggelt. – vágtuk rá egyszerre talán túl gyorsan. Elléptem Ya Outól, egy bögrébe kávét öntöttem, majd Olivér kezébe nyomtam.
- Köszönöm, micsoda finom illatok. Ezt te csináltad, Szissz? – kérdezte mosolyogva.
- Igen.
- Az illata nagyon jó, gondolom, megvárjuk a többieket, igaz? – nézett szomorkásan.
- Hát szerintem úgy lenne a jó. – mondta rosszkedvvel Ya Ou.
- Jó. Akkor Szissz kérhetnék én is egy masszírozást? – csillant fel a szeme.
- Persze. – boldogan odamentem és őt is elkezdtem masszírozni. Ő is annyira izmos volt, hogy az valami elképesztő. Mikor van idejük gyúrni?
Már vagy 10 perce masszíroztam, amikor abbahagytam.
- Na, jó. Elég volt. Éhes vagyok. – állt fel Olivér és elindult a szoba felé.
- Mire készülsz? – kérdeztem csodálkozva.
- Ez jó ötlet tesó. – mondta Ya Ou vigyorogva. Olivér kinyitotta szobája ajtaját, majd bekiabált.
- Srácok, hasatokra süt a nap. Felkelni. Kész a kaja. Ha nem jöttök ki 5 percen belül, esküszöm, egy pohár vízzel jövök vissza. – Nem kellett többször mondani a srácok 2 percen belül kint is voltak. Kettejüknek adtam kávét, majd mindenkinek öntöttem narancslevet és elkezdtünk reggelizni. Én egy szendvicstől tele lettem, míg a többiek már a harmadiknál tartottak. Kivéve, Benny, ő a fogyókúrája miatt csak kettőt evett. Reggeli közben beszélgettünk, és kiderült, hogy Bennynek fel sem tűnt a föld keménysége és a hátának se lett semmi baja. Nagyba nevettünk, miközben elgondolkoztam a nappali felé nézve, csak azt vettem észre, hogy valaki mosolyogva néz engem. Oldalra fordítottam a fejem és Ya Ouval találkozott a tekintetem.
- Min gondolkozol ennyire? – kérdezte továbbra is mosolyogva. Miközben már a többiek is engem figyeltek.
- Azon gondolkoztam, hogy nekünk, hogy a fenébe nem jutott este az eszünkbe, hogy van egy kanapé is, ahol simán aludhatott volna valaki? – kérdeztem csodálkozva.
- Basszus, tényleg. – mondták a srácok is.
- Én tudtam, csak kíváncsi voltam mikor jut eszetekbe. – mondta Oli vigyorogva, na persze, biztos tudta.
- Na, mindjárt letesztelem, hogy kényelmes-e. – mondtam, majd hanyatt ráfeküdtem. – Basszus, ez nagyon kényelmes. Engem innen fel nem szedtek. – nevettem. A következő jelenetre nem számítottam, így hihetetlenül felnevettem.