14. rész

Sziasztok. Sajnálom, hogy így késtem, de influnzás vagyok/voltam. Nem tudom, hogy mennyire tetszik ez a rész.Van még, amit nem értetek, de a későbbi részekben minden kiderül. Jó olvasást. Ölelés, Sziszi :)



Ya Ou rosszkedvűen nyitott be, majd mikor meglátott, ezerwattos mosolyra húzta száját.
- Tudod, hogy aggódtunk érted, Kicsilány? – mondta miközben puszit nyomott arcomra.
- Tudom és sajnálom. – mondtam őszintén. A nap egyébként jól telt, bejöttek a szüleim és a nővérem is. A ByTheWay másik hiányzó két tagja is. Az egész hét abból állt, hogy feküdtem a kórházban és kivizsgáltak. Sosem unatkoztam, mert mindig volt velem valaki, de aztán péntek felé már nagyon untam. Péntek délután bejöttek anyáék és mondták, hogy sajnos hétvégén nem tudnak bejönni hozzám, mert apa főnöke üzleti küldte őket, így egészen jövő hét péntekig nem tudnak bejönni hozzám. Ez kicsit furán jött nekem, persze a szüleim nagyon sajnáltak és mondták, hogy lemondják, de mondtam, hogy nem kell, el leszek én itt. Szombaton bejött hozzám a nővérem. Vasárnap délelőtt, már nagyon ki voltam, annyira unatkoztam. Oliék péntek délelőtt voltak utoljára, mert koncerteztek és mondtam nekik, hogy inkább a maradék időben pihenjenek. Vasárnap délután épp olvastam egy magazint, mikor valaki kopogott. Félre tettem a magazint és kíváncsian vártam, hogy ki az.
- Szia, Szissz. Hogy vagy? – kérdezte Oli.
- Szia. Jobban.
- Mi a baj? Megviseltnek látszol. – nézett rám aggódóan.
- Oli, vigyél el innen.
- Mármint menjünk le az udvarra? Végülis szerezhetek egy tolószéket, úgyis süt a nap. – villogtatta meg vámpír fogacskáit.
- Nem, vigyél haza. – könyörögtem.
- De, hát kivizsgálnak téged, nem szöktethetlek csak úgy el, ameddig ki nem derül semmi.
- Legközelebb csak szerdán lesz vizsgálat, és addig én itt belehalok az unalomba. Légyszi. – néztem rá kiskutya szemekkel.
- Jól van, felhívom a szüleidet és utána beszélek az orvossal. – enyhült meg, mire hirtelen felugrottam, teljesen elfelejtve a törött lábam.
- Áúú. – mondtam, majd kitört belőlem a röhögés. Oli először hirtelen odaugrott, majd nevetésem hallattán ő is elnevette magát. Épp vette elő a telefonját, amikor eszembe jutott valami.
- Várj, miért hívnád anyáékat? – néztem rá csodálkozva.
- Hogy érted jöjjenek, plusz, hogy aláírják a zárójelentést, mert mivel még nem vagy 18 ezért egy felnőttnek is alá kell írnia. – mondta. Basszus ezt elfelejtettem. Elhúztam a számat, majd Oli megkérdezte:
- Nem gondoltad, hogy elviszlek innen az nélkül, hogy a szüleid tudnának róla.
- De a szüleim nincsenek otthon, egész héten nem lesznek. Viszont én nem akarok itt maradni. – néztem rá ismét boci szemekkel. Mire ő tárcsázni kezdett. – Oli, kit hívsz? – néztem rá csodálkozva. Nem válaszolt, csak titokzatosan mosolygott, majd a telefon túl oldalán gondolom felvették, mert Olivér beleszólt: - Szia, Olivér vagyok. A lánykád nem bír magával, mert unatkozik és haza akar menni. Hallottam, hogy nem vagytok otthon, így arra gondoltam, hogy addig, ameddig a kivizsgálások vannak, lakhatna nálam, mivel ti nem vagytok otthon. És tőlem úgy sincs messze a kórház, így bármikor be tudom hozni és nálam legalább tv is van. – mondta Oli a telefonba. Én csak tátott szájjal néztem és nem bírtam fel fogni a dolgokat. Gyorsan felültem és kíváncsian néztem Olit, aki továbbra is mosolyogva telefonált, miközben engem nézett. Letette a telefont és nem szólt egy szót sem. Csak néztem rá, ő meg direkt szekált azzal, hogy nem mond semmit. Körülbelül egy percig farkas szemet néztünk, majd megszólalt:
- Azt hiszem, egy hétig lakótársak leszünk. – hirtelen felálltam (szigorúan csak a bal lábammal) és a nyakába ugorva szorosan megöleltem. Baráti ölelésünket a dokim zavarta meg, mire elengedtük egymást.
- Jaj, nem akartam megzavarni semmit, visszajöhetek később. – mosolya olyan volt, mintha rajta kapott volna minket valamin. Na, mindegy.
- Nem zavart meg semmit a doktor úr, viszont épp önnel szerettünk volna beszélni. – mosolyogtam rá.
- Velem? Miről? – villantotta meg fehér fogait mosolygás közben.
- Arról lenne szó, hogy beszéltem Szilvi szüleivel, ők is benne vannak, és ha kell felhívják önt, de Szilvi már nagyon unja az itt töltött napokat, és mi sem tudunk bejönni  olyan sokszor. És arra gondoltunk, hogy mivel a szülei nincsenek itthon, így Szilvi addig nálam lenne és én minden kivizsgálásra behoznám. És akkor lesz szabad szoba is. – mondta Oli, mire én boci szemekkel néztem a doktor úrra.
- Persze, a lényeg, hogy a betegünk meggyógyuljon. Viszont alá kellene írni néhány papírt. – mondta a doki, majd Olivérrel együtt kimentek. Én addig lassan ugyan, de összepakoltam. Kaptam két darab gyönyörű szép mankót. Jó kedvvel bicegtem kifelé, a nap gyönyörűen sütött így még az is passzolt a kedvemhez, mint ahogy annak is örültem, hogy egy hétig Olivérrel fogok lakni. Még sosem laktam együtt egyik barátnőmmel se, nem hogy a legjobb barátommal. Izgatottan mentem ki, Olivérrel beszélgetve, aki hozta a papírokat és a csomagomat, és direkt lassan sétált, mert ezekkel a mankókkal lassú voltam. Ő is mosolygott és láttam, hogy örül ennek az egésznek, amikor megtorpantam. A mosoly is lefagyott az arcomról. Mi a francot keres ez itt? Olivér kérdőn nézett rám, majd mikor nem válaszoltam arra nézett, amerre én.  Amikor meglátta ki van ott, akkor viszont dühösen elindult felé, elhagyva engem, akinél még egy hangya is gyorsabb. Elkezdett kiabálni Dáviddal és elküldte a fenébe. Elkezdtek veszekedni. én meg csak pislogva néztem őket.
- Olivér menjünk, nem éri meg. – mondtam mire mindketten felém néztek. Oli bólintott és gyorsan odaszaladt a csomagokkal a kocsihoz, hogy betegye azokat, majd visszajött értem. Ez furán hangzik, tekintve, mert már 17 éves vagyok. Dávid elnevette magát.
- Na, mi van? Csak nem összejöttetek? Utánam egy ilyennel jössz össze? – nézett lesajnálóan Olivérre Dávid. Ezen egyből felidegesítettem magam.
- Nem, nem jöttünk össze. De ha összejöttünk volna, se lenne közöd hozzá. És mi az, hogy utánad egy ilyennel? Te egy mocskos szemét disznó vagy. Nem is ismered Olivért és leszólod? Példát vehetnél róla. Nála jobb barátot nem is kívánhatna az ember. – monológom végére Oli rám mosolygott, Dávid meg elkezdett tapsolni.
- Bravó, bravó. Ennél szebbet még életemben nem hallottam. – közben úgy csinált, mintha meghatódott volna. – Amúgy meg, kösz, de nem akarok így kinézni, mint ez. Hogy néz ez ki? – biccentett Olivér felé, és úgy beszélt róla, mintha itt sem lenne.
- Ezerszer jobban néz ki, mint te. Te csak álmodni mersz ilyen kinézetről. – kacsintottam rá, majd Olivér segítségével megpróbáltam tovább „ugrálni”.
- Gondolom, akkor neki megengeded, amit nekem nem. Ja, vagy ő már meg is dugott? Végülis akkora kurva vagy, hogy ezen nem csodálkoznék. – mire kimondta úgy elkapott az ideg, hogy hirtelen elengedtem a mankót és akkorát lekevertem neki.
- Menj a fenébe. – mondtam, mire Dávid hangosan nevetett, én meg megszédültem. Majd Olivér a kocsihoz kísért és beszálltunk.