1. rész

*Szilvi szemszöge*

Minden jól ment. Átlagos életem volt, és most minden jó felbomlana körülöttem? A nagyszerű napokat hirtelen váltja át a rossz. De ne ugorjunk ilyen előre.

*1 hónappal előtte

Beköszöntött a február. Izgalmas nap a mai, jó ideje nem találkoztam a legjobb barátommal. A szüleim jól ismerik és szeretik, így nagyon örültek neki, mikor felvetettem az ötletet, hogy hagy jöhessen át hozzánk vasárnap ebédre. Barátom Dávid elutazott a szüleivel a hétvégére, így ő nem csatlakozott hozzánk. Nem is baj, kifejezetten nem bírják egymást és még finoman fogalmaztam. De most nem ez a lényeg. Legjobb barátomat majdnem egy éve ismertem meg, még 2013. március elején, egy bevásárlóközpont előtt sétáltunk, mindketten a telefonunkat nézve és lefejeltük egymást. Hát fájdalmas volt, de utána valahogy legjobb barátok lettünk. Ő elindult az x-faktorban a zenekarával, akikkel érdekes módon még egyszer sem találkoztam. De mindennek eljön a maga ideje. Szóval, bekerült az élő show-ba a csapatával ők egyébként a ByTheWay, másodikak lettek. Nem csoda, hogy eddig eljutottak, hiszen fenomenálisak, csodálom, hogy nem nyertek. Azóta koncerteznek, az országban mindenfelé. Én 11.-es vagyok, így én ez idő alatt tanultam. Sajnos az élő show-kra nem jutottam el, de itthon a tv előtt izgultam értük és küldtem az smseket és persze a műsor után hívtam, hogy gratuláljak. Kivéve, amikor bejutottak a fináléba. Akkor apumat riasztva azonnal odamentem hozzá, és személyesen gratuláltam. Január eleje óta nem találkoztunk, ő koncertezett, nekem tanulnom kellett. De ma végre láthatom. Korán keltem, a nővéremmel segítettünk anyának főzni és direkt megkértem őket, hogy a sütést bízzák csak rám. Elkészültem, majd ránéztem az órára. Itt az idő, hogy kimenjek a kapu elé. Mikor az ismerős autó leparkolt a házunk elé, majd kiugrottam a bőrömből. A motort leállította kiszállt, megmutatta vámpír fogacskáit, majd széttárta kezét. Neki futásból a nyakába ugrottam, és ő izmos karját rátette a hátamra viszonozva ezzel az ölelést.
- Hiányoztál. Január óta nem láttalak. – mondtam neki még mindig őt ölelve.
- Te is hiányoztál Szissz. – ő így szokott hívni engem. – Tudom, és sajnálom, ígérem ez mostantól nem így lesz, csak bele kell szoknom ebbe a pörgésbe.
- Tudod milyen rossz volt egy hónapig a legjobb barátom nélkül?
- Tudom, nekem is ugyanolyan rossz volt. De ígérem, mostantól nem szabadulsz tőlem. Viszont remélem ő nincs itt, mert akkor már megyek is. – mondta a barátomra-Dávidra utalva, majd elindultunk befelé. Kutyám annyira megszerette, hogy már meg sem ugatta. Olivér illedelmes és figyelmes, így mindenkinek hozott valamit. Apának egy üveg jófajta bort, anyának egy bonbont, nővéremnek egy csokit, nővérem barátjának szintén bort és végül nekem egy gyönyörű szép karkötőt, amibe egy szöveg volt bele vésve: „Szissz & Oli friendship forever.” Megköszönésképp megöleltem. El is kezdődhetett a közös ebéd. A szüleim faggatták őt, hiszen ők az utolsó adás óta nem látták. Olivér mosolyogva válaszolgatott minden kérdésre. Az ebéd és a desszert is nagyon ízlett neki, majd evés után felmentünk a szobámba. Sokat nevettünk és beszélgettünk, mondta azt is, hogy majd szeretne bemutatni az együttes tovább tagjainak. Éppen mesélte utolsó koncertjüket, mikor hirtelen témát váltott.
- És mi van Dáviddal? Jól meg vagytok? Ugye nem használ ki? – kérdezte komor arccal.
- Jól megvagyunk, pénteken leszünk két hónaposak. Dehogyis, miért használna ki? – kérdeztem tőle csodálkozva. Értem én, hogy nem szeretik egymást, de valahogy el kéne viselniük egymást.
- Nem tudom, nagyon nem bízok benne. Félek, hogy meg fog bántani. Akkor viszont neki annyi. – mondta, mire elmosolyodtam. Annyira aranyos, hogy így félt engem. Hiába, tényleg ilyen egy legjobb barát. Viszont a következő hetem eléggé eseménydúsra sikeredett.