5. rész

*Szilvi szemszöge*
Reggel jó kedvvel keltem. Tegnap este beszéltem Olival és megnyugtatott, hogy nem haragszanak rám. Ma vagyunk Dáviddal 2 hónaposak. Azt mondta, suli után menjek át hozzá, mert van egy meglepetése. Szépen kifestettem maga, kivasaltam a hajam és megkerestem a megfelelő öltözéket. Egy fekete cicanacit választottam, egy csinos pólóval és kardigánnal.
Suli után elindultam Dávidhoz. Mosolyogva nyitott ajtót, majd a szobája felé vette az irányt. Rálökött az ágyra, majd elkezdte levenni a pólómat. Lelöktem magamról, közölve ezzel, hogy én nem akarom. De ő továbbra is nyomult.
- Engedj el, én nem akarom ezt. – mondtam neki határozottan.
- Miért nem? Olivér az oka? – kérdezte ingerülten.
- Hogy jön ide Olivér? Ő a legjobb barátom, semmi köze ehhez az egészhez. Nem igaz, hogy nem tudod felfogni. Nem lehetsz ennyire értetlen.– mondtam fel emelve a hangomat. Mire csak azt láttam, hogy közelít felém. Hirtelen felemelte a kezét és felpofozott, de olyan erővel, hogy a földre kerültem. Egy könnycsepp folyt végig az arcomon.
- Ne haragudj kicsim, nem akartam. Csak az a szemét az agyamra megy. – mondta leguggolva hozzám.
- Hagyj békén. – ellöktem magamtól.
- Én hagyjalak békén? Elegem van belőled. Szakítok veled, nem akarlak többé látni. – mondta ordibálva. Felkaptam a kabátom és a táskám és eljöttem onnan. Mikor haza értem, felrohantam a szobámba és a földre rogytam. Felpofozott. Azt hittem szeret. Olivérnek igaza volt és én hülye nem hittem neki. Én szerettem őt, de ő nem engem, végig csak erre ment a játék. Játszadozott velem. Anya feljött a szobámba és megkérdezte mi történt, csak annyit tudtam kinyögni: „Szakítottunk”. Megölelt és csak annyit kérdezett, szeretnél most picit egyedül lenni? Csak bólintottam egyet. A szüleim tudják, mikor mire van szükségem. Igazán jó szülők, szeretem őket.
Körülbelül fél órája ültem a földön és sírtam. Tudtam kire van most szükségem. Elővettem a telefonom és bepötyögtem: „Szakított velem.” Elküldtem az üzenetet, bár tudtam, hogy most éppen koncertezik, de gondoltam, hogy majd koncert után megnézi és felhív. Eltelt 1 óra még mindig semmi. Felültem az ágyamra és a sarokba kuporodva sírtam.
Elég sok idő eltelt az sms küldésem óta, amikor nyílt a szobám ajtaja. Olivér volt az. Szomorúan nézett rám, majd odajött és szorosan átölelt. Pont erre volt szükségem.

*Olivér szemszöge*

A koncertünkre rengetegen jöttek el. Szeretem a rajongóinkat. Éppen tartottunk egy kis szünetet, mikor üzenetem jött Szilvitől. Mosolyogva nyitottam meg, gondoltam sok sikert kíván, mint minden koncertünknél. De, amit írt arra még én sem számítottam. Az üzenet összesen két szóból állt. „Szakított velem.” Szegény Szilvi, most biztos ki van teljesen. A srácok láthatták, hogy valami nem oké.
- Minden rendben van Oli úr? – kérdezte Ya Ou nevetve, majd mikor látta arcomon a komolyságot ő is elkomolyodott.
- Az a szemét szakított vele. – mondtam ingerülten, majd elkezdtem tárcsázni. Nem Szilvit hívtam, tudtam, hogy most nem lenne képes a beszédre, így gondolkodás nélkül az anyukáját hívtam.
- Szia. Hogy van most? – kérdeztem aggódva.
- Szia, Olivér. Nem jól. A szobájában van és csak sír. Azt mondta egyedül akar lenni. De én is tudom, hogy ez nem így van. – mondta az anyukája és tudtam, aggódik a lányáért.
- Értem. Sietek. – mondtam és letettem a telefont. Ránéztem a srácokra, majd Benny megszólalt:
- Menj csak, szüksége van rád.
- Nem baj? – kérdeztem félve.
- Nem. Mi sem cselekednénk másképp. Majd kimagyarázzuk. – mondta Sziki mosolyogva. A srácok megértően mosolyogtak. A menedzserünk már kevésbé, de tudtam, hogy megesik a szíve.
 - Mégis hova mész Olivér? Ez a több száz ember azért jött, hogy titeket-négyeteket hallgasson. És nem azért, hogy csak hármójukat.
- Kérlek, szüksége van rám. –vettem könyörgőre a figurát.
- Jó, menjél, de a holnapi koncertre jönnöd kell!- mondta szigorúan, majd szólt a sofőrünknek, hogy haza kell fuvaroznia engem.
Körülbelül egy órás úttal meg is érkeztem. Szilvi szülei mosolyogva üdvözöltek, majd felinvitáltak a szobájához. Mikor benyitottam ő az ágya sarkában volt össze kuporodva és sírt. Rossz volt így látni. Azonnal odamentem és szorosan átöleltem. Mikor már sikerült megnyugtatnom megkérdeztem tőle, hogy mi történt.
- Felmentem hozzá és a szobája felé invitált. Rálökött az ágyra és elkezdte levenni a pólóm. Én nem akartam ezt, így ellöktem magamtól. Megkérdezte, hogy miattad van-e így, mire rávágtam, hogy nem. ÉS mondtam neki, hogy felfoghatná már, hogy mi ketten legjobb barátok vagyunk és, hogy nem lehet ennyire értetlen és felemeltem a hangom. Ő elindult felém és úgy felpofozott, hogy a földre rogytam. Ezután bocsánatot kért, és rád fogta az egészet, mert, hogy az agyára mész. Mondtam neki, hogy hagyjon békén. Ekkor azt mondta, hogy elege van belőlem és szakít velem és nem akar többé látni. – mondta szipogva. Fejemet egyből elöntötte a düh.
- Mi az, hogy felpofozott? Mindjárt felpofozom én úgy, hogy nem éli túl. Mit képzel magáról? – mondtam, miközben Szilvi közbe szólt.
- Hagyd, nem éri meg. Ez van. – szegénykémen látszik, hogy megviselte ez az egész. Amíg lement megmosni az arcát, bejött az anyukája, és megkért, hogy holnap maradjak itt vele, ameddig ők nem érnek haza. Automatikus beleegyeztem, hiszen ez természetes.
- Ne haragudj rám, hinnem kellett volna neked, igazad volt. – mondta, miközben gyönyörű szemeivel rám nézett.
- Dehogy haragszok, ne aggódj, minden rendben lesz. – nyugtatgattam, mire elaludt. Anyukája mondta, hogy menjek le enni. Imádom a főztjét.
Másnap délelőtt néztünk egy filmet, a „Világok harca”-t választottam, hiszen ebben nincs semmi romantika. Közben felhívtam a srácokat, hogy itt vegyenek föl és hozzanak nekem tiszta ruhát. Éppen befejeztük a filmet, amikor ide is értek. Még én is meglepődtem milyen jó fejek. Na, jó nem, mindig is tudtam, hogy azok.