12. rész

Sziasztok. Nagyon örülök, hogy tetszett az előző rész. Mivel kértétek, így itt a következő rész. :) Nem ígérek semmit, de igyekszek a következő résszel is. Ölelés, Sziszi :)

*Olivér szemszöge*

Ya Ou visszaért és mindenkit hazavitt. Lezuhanyoztam és bezuhantam ágyamba. Reggel fáradtan ébredtem, ránéztem órámra, ami fél 10-et mutatott. Felültem és megnéztem a telefonomat. Szilvi hívott egyszer. Felcsillant a szemem, mert örültem, hogy keresett. Gyorsan indítottam a visszahívást, kicsöngött, de nem vette fel. Megpróbáltam még 5x hívni, de egyiket se vette fel. Biztos azt hiszi, haragszok rá és ezért megharagudott. Mindent elcsesztem. Felöltöztem és készítettem magamnak reggelit. Épp mosogattam, amikor csengettek. A srácok voltak. Érdeklődtek, hogy mi van velem.
- Semmi. Mikor felkeltem láttam, hogy hívott Szissz. Visszahívtam vagy 6x, de nem vette fel. Gondolom megharagudott, amiért nem vettem fel. Csak gratulálni tudok magamnak, hogy milyen hülye vagyok. – mérgelődtem.
- Nem hiszem, hogy haragszik rád. Mindannyian hívtuk többször is, és nekünk se vette fel. – vázolta fel a helyzetet Benny. Ijedten néztem rá.
- Ugye nincsen baja?
- Nem hiszem, okos lány szóval nem csinál hülyeséget. Szerintem csak időre van szüksége. – nyugtatott Sziki. A srácok ezután elterelték a figyelmemet. Igazán jó barátok. Beszélgettünk zenékről, filmekről, koncertekről. Amikor hirtelen megcsörrent a telefonom, ijedten néztem a többiekre.
- Nyugi, biztos csak Szilvi az. – biztatott Ya Ou. Elővettem a telefont és a kijelzőre bámultam. Szilvi anyukája. Nyeltem egy nagyot majd felvettem.
- Szia, Olivér. – kezdte köszönésképp, de a hangja remegett.
- Szia. Mi történt? – kérdeztem idegesen, mire Benny megjegyezte, hogy „Hát, ez biztos nem Szilvi.” A többiek ezt nevetéssel díjazták, de mikor látták rajtam, hogy ijedt a nézésem arcukról lefagyott a mosoly. Az anyukája folytatta.
- Bement ma az iskolába, tesi órán gerendáztak. Leesett. – hallottam, hogy sír. – Több karc van az arcán, mivel beakadt a jobb lába így az eltörött és…- hangja elcsuklott, így felkészültem a legrosszabbra. – és nagyon beverte a fejét, kómában van. – mire kimondta én csak bámultam. Nem fogtam fel, hogy mi van.
 - Olivér, itt vagy?- válaszoltam, hogy igen, mire folytatta. – Tudom, hogy összevesztetek, de gyere, ide kérlek. Az intenzíven van. – mondta és bontotta a hívást. Kiejtettem a kezemből a telefont. Sziki felvette.
- Mi történt? Olivér? MI TÖRTÉNT? – kérdezte idegesen hangját felemelve Ya Ou.
- Szilvi. – csak ennyit sikerült kiejtenem először a számon. Majd felugrottam és elkezdtem felvenni a kabátomat. – Kórházba van, leesett a gerendáról, beakadt a lába így az eltörött, tele van karcokkal és nagyon megütötte a fejét így kómában van.
- Úristen. – mondta Sziki és Benny. Ya Ou szomorúan nézett.
- Oda kell mennem. Bezártok majd? – kérdeztem, mire Ya Ou felállt.
- Veled megyek.
- Menjetek, majd mi bezárunk. Nem akarunk zavarni, de hívjatok, ha van valami fejlemény. – mondta Benny. Bólintottam, majd lerohantunk a kocsihoz.
Nehézkesen, de muszáj volt odafigyelnem az útra, hiszen nem lett volna szerencsés, ha még balesetünk is lesz. Sikeresen odaértünk és elindultunk az intenzíves recepcióra. Nagyon kedvesek voltak és útba igazítottak minket. Elindultunk, majd mikor befordultunk egy folyosóra a végén megláttam a szüleit, a nővérét és a nővérének barátját. Köszöntünk, bemutattam Ya Ou-t és megkérdeztük mik a fejlemények.
- Semmi. Nem mondanak ezek semmit. – mondta az apukája idegesen. Csak vártunk és vártunk és vártunk. De semmit sem mondtak. Ránéztem az órámra már 4 órát mutatott, amikor kijött tőle az orvos és az ápoló. Mindannyian felugrottunk és kérdőn néztünk rá.
- Maguk Szilvi hozzátartozói? – kérdezte, mire mindannyian bólintottunk. – Jó napot. Dr. Kovács Attila vagyok. Én vagyok a lányuk orvosa. Nem tudom, az ápolónő mennyit mondott önöknek? – kérdezte, mire anyukája válaszolt.
- Annyit, hogy el van törve a lába és kómában van.
- Értem. Nos, kómában van, de bármikor felkelhet, mert nem sérült annyira a feje a vizsgálatok alapján. Mikor felébred, többet tudunk mondani. A lábtörése általános és nem szilánkos, ami jó jel, mert hamar be fog forrni a csont. A szemöldöke felszakadt, de az bevarrtuk. Vettünk tőle vért, ez a kivizsgálás része. Óránként mérjük a vérnyomását egy rajta lévő géppel, ami elmenti az adatokat. Nehézkesen veszi a levegőt így rajta van az oxigén maszk. Nyugodtan menjenek be mindannyian, mert nagy a szoba, de mellette mindig csak egy ember legyen. Ha felébred, akkor kivizsgáljuk, mert szerintem itt több van, mint a leesés. Bármi van, nyugodtan keressenek engem, itt a névjegyem. – majd elment. Mindannyian bementünk. Ott feküdt, be volt takarva mellkasáig. Jobb lába kilógott és be volt gipszelve. Nagyon sápadt volt, és szemöldökénél, ahol felszakadt le volt ragasztva, Karjai kicsit lila foltosak volta és az orrán is volt egy karc. Rajta volt az oxigén maszk. Infúzióra volt kötve a bal kezébe, míg a jobb kezére rá volt kötve a vérnyomásmérő, amiről a doktor beszélt. Rossz volt őt így várni. Már régóta ültünk, ott, hagytam, hogy a családja legyen mellette. Mikor már elég idő eltelt, mondták a szülei, hogy nyugodtan menjünk haza. De ellenkeztem, így csak a büféhez mentünk le Ya Ouval enni. Beszélgettünk és bocsánatot kértem a tegnapi miatt, megbocsájtott. Közben felhívtuk a srácokat, hogy elmeséljük, hogy mi helyzet. Visszafelé mindenkinek vittünk egy kávét, amit persze megköszöntek. A nővére és a nővérének barátja haza mentek, mert azért másnap csak suli van nekik. Mondtuk a szüleinek, hogy nyugodtan menjenek haza és majd mi maradunk, de azt mondták szeretnének ők maradni. Mondtam, hogy rendben, de korán reggel leváltom őket, mert fáradtak lesznek. Ebbe beleegyeztek. Fáradtan néztem az órámra, ami 22:19et mutatott. Ya Ouval beszálltunk a kocsiba és elindultunk.
- Figyelj, holnap hánykor megyünk be? Én sajnos csak délbe tudnék, mert délelőtt el kell intéznem pár hivatalos ügyet, mert apám megkért rá. – mondta Ya Ou.
- Persze, menj csak, én korán bemegyek, olyan 8 óra felé. – mondtam, mire Ya Ou bólintott. Kitettem Ya Out, és most megbeszéltük, hogy maradhat nálam a közös kocsi. Hazamentem lezuhanyoztam és befeküdtem az ágyba, és csak arra koncentráltam, hogy holnap bemegyek Szilvihez és remélem minden rendben lesz.