14. rész

Sziasztok. Sajnálom, hogy így késtem, de influnzás vagyok/voltam. Nem tudom, hogy mennyire tetszik ez a rész.Van még, amit nem értetek, de a későbbi részekben minden kiderül. Jó olvasást. Ölelés, Sziszi :)



Ya Ou rosszkedvűen nyitott be, majd mikor meglátott, ezerwattos mosolyra húzta száját.
- Tudod, hogy aggódtunk érted, Kicsilány? – mondta miközben puszit nyomott arcomra.
- Tudom és sajnálom. – mondtam őszintén. A nap egyébként jól telt, bejöttek a szüleim és a nővérem is. A ByTheWay másik hiányzó két tagja is. Az egész hét abból állt, hogy feküdtem a kórházban és kivizsgáltak. Sosem unatkoztam, mert mindig volt velem valaki, de aztán péntek felé már nagyon untam. Péntek délután bejöttek anyáék és mondták, hogy sajnos hétvégén nem tudnak bejönni hozzám, mert apa főnöke üzleti küldte őket, így egészen jövő hét péntekig nem tudnak bejönni hozzám. Ez kicsit furán jött nekem, persze a szüleim nagyon sajnáltak és mondták, hogy lemondják, de mondtam, hogy nem kell, el leszek én itt. Szombaton bejött hozzám a nővérem. Vasárnap délelőtt, már nagyon ki voltam, annyira unatkoztam. Oliék péntek délelőtt voltak utoljára, mert koncerteztek és mondtam nekik, hogy inkább a maradék időben pihenjenek. Vasárnap délután épp olvastam egy magazint, mikor valaki kopogott. Félre tettem a magazint és kíváncsian vártam, hogy ki az.
- Szia, Szissz. Hogy vagy? – kérdezte Oli.
- Szia. Jobban.
- Mi a baj? Megviseltnek látszol. – nézett rám aggódóan.
- Oli, vigyél el innen.
- Mármint menjünk le az udvarra? Végülis szerezhetek egy tolószéket, úgyis süt a nap. – villogtatta meg vámpír fogacskáit.
- Nem, vigyél haza. – könyörögtem.
- De, hát kivizsgálnak téged, nem szöktethetlek csak úgy el, ameddig ki nem derül semmi.
- Legközelebb csak szerdán lesz vizsgálat, és addig én itt belehalok az unalomba. Légyszi. – néztem rá kiskutya szemekkel.
- Jól van, felhívom a szüleidet és utána beszélek az orvossal. – enyhült meg, mire hirtelen felugrottam, teljesen elfelejtve a törött lábam.
- Áúú. – mondtam, majd kitört belőlem a röhögés. Oli először hirtelen odaugrott, majd nevetésem hallattán ő is elnevette magát. Épp vette elő a telefonját, amikor eszembe jutott valami.
- Várj, miért hívnád anyáékat? – néztem rá csodálkozva.
- Hogy érted jöjjenek, plusz, hogy aláírják a zárójelentést, mert mivel még nem vagy 18 ezért egy felnőttnek is alá kell írnia. – mondta. Basszus ezt elfelejtettem. Elhúztam a számat, majd Oli megkérdezte:
- Nem gondoltad, hogy elviszlek innen az nélkül, hogy a szüleid tudnának róla.
- De a szüleim nincsenek otthon, egész héten nem lesznek. Viszont én nem akarok itt maradni. – néztem rá ismét boci szemekkel. Mire ő tárcsázni kezdett. – Oli, kit hívsz? – néztem rá csodálkozva. Nem válaszolt, csak titokzatosan mosolygott, majd a telefon túl oldalán gondolom felvették, mert Olivér beleszólt: - Szia, Olivér vagyok. A lánykád nem bír magával, mert unatkozik és haza akar menni. Hallottam, hogy nem vagytok otthon, így arra gondoltam, hogy addig, ameddig a kivizsgálások vannak, lakhatna nálam, mivel ti nem vagytok otthon. És tőlem úgy sincs messze a kórház, így bármikor be tudom hozni és nálam legalább tv is van. – mondta Oli a telefonba. Én csak tátott szájjal néztem és nem bírtam fel fogni a dolgokat. Gyorsan felültem és kíváncsian néztem Olit, aki továbbra is mosolyogva telefonált, miközben engem nézett. Letette a telefont és nem szólt egy szót sem. Csak néztem rá, ő meg direkt szekált azzal, hogy nem mond semmit. Körülbelül egy percig farkas szemet néztünk, majd megszólalt:
- Azt hiszem, egy hétig lakótársak leszünk. – hirtelen felálltam (szigorúan csak a bal lábammal) és a nyakába ugorva szorosan megöleltem. Baráti ölelésünket a dokim zavarta meg, mire elengedtük egymást.
- Jaj, nem akartam megzavarni semmit, visszajöhetek később. – mosolya olyan volt, mintha rajta kapott volna minket valamin. Na, mindegy.
- Nem zavart meg semmit a doktor úr, viszont épp önnel szerettünk volna beszélni. – mosolyogtam rá.
- Velem? Miről? – villantotta meg fehér fogait mosolygás közben.
- Arról lenne szó, hogy beszéltem Szilvi szüleivel, ők is benne vannak, és ha kell felhívják önt, de Szilvi már nagyon unja az itt töltött napokat, és mi sem tudunk bejönni  olyan sokszor. És arra gondoltunk, hogy mivel a szülei nincsenek itthon, így Szilvi addig nálam lenne és én minden kivizsgálásra behoznám. És akkor lesz szabad szoba is. – mondta Oli, mire én boci szemekkel néztem a doktor úrra.
- Persze, a lényeg, hogy a betegünk meggyógyuljon. Viszont alá kellene írni néhány papírt. – mondta a doki, majd Olivérrel együtt kimentek. Én addig lassan ugyan, de összepakoltam. Kaptam két darab gyönyörű szép mankót. Jó kedvvel bicegtem kifelé, a nap gyönyörűen sütött így még az is passzolt a kedvemhez, mint ahogy annak is örültem, hogy egy hétig Olivérrel fogok lakni. Még sosem laktam együtt egyik barátnőmmel se, nem hogy a legjobb barátommal. Izgatottan mentem ki, Olivérrel beszélgetve, aki hozta a papírokat és a csomagomat, és direkt lassan sétált, mert ezekkel a mankókkal lassú voltam. Ő is mosolygott és láttam, hogy örül ennek az egésznek, amikor megtorpantam. A mosoly is lefagyott az arcomról. Mi a francot keres ez itt? Olivér kérdőn nézett rám, majd mikor nem válaszoltam arra nézett, amerre én.  Amikor meglátta ki van ott, akkor viszont dühösen elindult felé, elhagyva engem, akinél még egy hangya is gyorsabb. Elkezdett kiabálni Dáviddal és elküldte a fenébe. Elkezdtek veszekedni. én meg csak pislogva néztem őket.
- Olivér menjünk, nem éri meg. – mondtam mire mindketten felém néztek. Oli bólintott és gyorsan odaszaladt a csomagokkal a kocsihoz, hogy betegye azokat, majd visszajött értem. Ez furán hangzik, tekintve, mert már 17 éves vagyok. Dávid elnevette magát.
- Na, mi van? Csak nem összejöttetek? Utánam egy ilyennel jössz össze? – nézett lesajnálóan Olivérre Dávid. Ezen egyből felidegesítettem magam.
- Nem, nem jöttünk össze. De ha összejöttünk volna, se lenne közöd hozzá. És mi az, hogy utánad egy ilyennel? Te egy mocskos szemét disznó vagy. Nem is ismered Olivért és leszólod? Példát vehetnél róla. Nála jobb barátot nem is kívánhatna az ember. – monológom végére Oli rám mosolygott, Dávid meg elkezdett tapsolni.
- Bravó, bravó. Ennél szebbet még életemben nem hallottam. – közben úgy csinált, mintha meghatódott volna. – Amúgy meg, kösz, de nem akarok így kinézni, mint ez. Hogy néz ez ki? – biccentett Olivér felé, és úgy beszélt róla, mintha itt sem lenne.
- Ezerszer jobban néz ki, mint te. Te csak álmodni mersz ilyen kinézetről. – kacsintottam rá, majd Olivér segítségével megpróbáltam tovább „ugrálni”.
- Gondolom, akkor neki megengeded, amit nekem nem. Ja, vagy ő már meg is dugott? Végülis akkora kurva vagy, hogy ezen nem csodálkoznék. – mire kimondta úgy elkapott az ideg, hogy hirtelen elengedtem a mankót és akkorát lekevertem neki.
- Menj a fenébe. – mondtam, mire Dávid hangosan nevetett, én meg megszédültem. Majd Olivér a kocsihoz kísért és beszálltunk.

13. rész

Sziasztok. Íme itt az új rész. Kérlek titeket, hogy írjatok véleményt. Erőt adtok vele és könnyebben megy az írás. Ráadásul szívesebben írok meg egy új részt, ha tudom, hogy várja valaki. Jó olvasást. Mosolyogjatok sokat! Puszi, Sziszi :)

*Olivér szemszöge*
Reggel 7-kor keltett órám csörgése. Kinyomtam és készítettem magamnak reggelit. Utána gyorsan felöltöztem és indultam is. A forgalom eléggé nagy volt, mindenki munkába ment, de még így se panaszkodhatok, mert elég hamar odaértem. A kórház melletti boltban vettem csokit és gyümölcslevet, hátha ma felébred. Tudom, hogy még nincs magánál, mert a szülei telefonáltak volna. Gyorsan felsiettem szobájához és benyitottam. Az anyukája és apukája még mindig ott voltak, nagyon fáradtan. Felajánlottam nekik, hogy hazaviszem őket, de azt mondták, hogy nem hagyják itt Szilvit. Jogos, én se szeretném, ha egyedül lenne. Gyorsan felhívtam Bennyt, azt mondta, hogy ő szívesen haza viszi őket. Nem engedtem, hogy nemet mondjanak, mert nagyon fáradtak és így tömegközlekedéssel se jó menni, vezetni aztán meg végképp rossz. Ránéztem Szilvire, nagyon sápadt volt. Szüleiben próbáltam tartani a lelket, hogy minden rendben lesz. Körülbelül 20 perccel később a mosolygó Benny lépett be. Bemutatkozott Szilvi szüleinek, kezet fogott apukájával, anyukájának puszit adott és velem is kezet fogott. Ezután ránézett Szilvire. Hirtelen lefagyott a mosoly az arcáról és ő is szomorú lett.
- Tudni már valamit? – kérdezte hol rám, hol a szüleire nézve.
- Sajnos nem, de azt mondták hamarosan felébred. – mondta az apja. Még beszélgettünk, majd elindultak haza Bennyvel.
Leültem Szilvi mellé, megfogtam a kezét és csak néztem. Közben Ya Ou hívott, hogy csak délután tud bejönni, mert elhúzódott az ügy és rengetegen vannak. Visszanéztem Szilvire és eszembe jutott, hogy milyen jó volt mostanában a kapcsolatunk. Február eleje óta rengeteget találkoztunk, beszélgettünk, nevettünk.  És én megbántottam. Az is lehet, hogy miattam van itt.
- Tudom, hogy most ezt nem hallod, vagy ha hallod is nem fogsz emlékezni rá. Ha benyit, valaki bizonyára hülyének néznek engem, de nem érdekel. Imádom azt a napot, amikor egymásba botlottunk és megismertelek, már akkor tudtam, hogy mindig is számíthatok rád. Szeretek veled lenni és nagyon jó barát vagy. Kérlek légy erős, harcolj és ébredj fel. Te vagy az egyik legjobb barátom. Nem akarlak elveszíteni, szükségem van rád. – bekönnyeztem – Ígérem, amint jobban leszel, megbeszéljük ezt az egészet és helyre hozzuk. Tudom elszúrtam és én vagyok a hibás. Kérlek, ne haragudj rám. Legközelebb először azt nézem, hogy neked mi a jó, megkérdezlek, és csak utána csinálok ilyeneket. Megbántam. Szeretlek. – mondtam ki.  Hátra dőltem, de továbbra is fogtam a kezét, mennyivel kisebb az enyémnél. Már egy ideje ott ültem, amikor ránéztem az órámra, már fél tizenkettőt mutatott. Felfelé néztem és becsuktam a szememet. Nem tudom, hogy mióta lehettem úgy, de hirtelen egy kis szorítást éreztem kezemen, azért elég gyengén. Gyorsan Szisszre néztem, megszorítottam kezét gyengéden, másik kezemmel kisöpörtem a haját a szeméből és megsimítottam arcát, majd szemére néztem, amit ő szép lassan elkezdett kinyitni. Mikor kinyitotta a szemét elkezdtem mosolyogni. Levette az oxigén maszkot és beszélni próbált. Hangja gyengéd volt és halk, és a kis butus azt hitte haragszok rá.

*Szilvi szemszöge*
Utolsó emlékem az, hogy egy szirénázó mentőben feküdtem. Most erős lüktetést éreztem fejemben, fájt a jobb lábam, fájt a hasam, és úgy éreztem magam, mint akin átment egy úthenger. Éreztem, hogy valaki fogja a kezem, amin próbáltam szorítani, de alig volt erőm így nem jártam sikerrel. Hirtelen valaki végig simított arcomon, mire minden erőmet összeszedtem és kinyitottam a szememet. A mosolygó Olivérrel találtam szembe magamat. Megpróbáltam leszedni az oxigén maszkot és beszéltem Olivérhez.
- Ne haragudj. – hangom erőtlen volt.
- Dehogy haragszok. Te ne haragudj rám. De most ne erről beszéljünk, ez rá ér. Szólok az orvosnak. – mondta, majd jelzett a mellettem lévő gombon. Majd két perc múlva egy harmincas éveit kezdő fehérköpenyes férfi lépett be.
- Baj van? – nézett Olivérre, majd rám nézett és mosolyogva folytatta – Örülök, hogy felébredtél. Dr. Kovács Attila vagyok a dokid. Hogy érzed magad? Remélem, hogy ha már ilyen sokat aludtál legalább kipihented magad. Mi az, amid fáj? Mondj el mindent részletesen. – mosolygott és nagyon kedves volt.
- Nagyon lüktet a fejem, fáj a jobb lábam, fáj a hasam, kicsit nehezen veszem a levegőt és fáradtnak érzem magam. Mikor mehetek haza? És miért van begipszelve a lábam? – néztem furán a lábamra. Most már beszédhangom erősebb volt, mint az előbb.
- Az rémlik, hogy miért kerültél ide? –kérdezte a jófej dokim.
- Leestem a gerendáról, de ez nem a világ vége.
- Ez valóban nem, de te rosszul estél. Beakadt a jobb lábad így eltörött, felszakadt a szemöldököt, de már bevarrtuk, és kómában voltál. Még itt tartunk egy darabig, mert ki kell, hogy vizsgáljunk.
- Kómában voltam? Meddig? –néztem rá csodálkozva.
- Szerencsére csak egy napig. Mit éreztél mielőtt leestél?
- Egész nap nem éreztem magam jól, de azt hittem, hogy csak fáradt vagyok, mint ahogy szoktam. Szédültem, volt egy kis hányingerem és hirtelen úgy éreztem, hogy zsibbad mindenem és forgott velem minden.
- Értem. Később még visszajövök, és lesz még néhány kérdésem. – mondta, majd kiment. Próbáltam felfogni a dolgokat. Törött láb, kóma, még egy ideig bent maradok. Jaj, de jó. Pár másodperc alatt túltettem magam, ezen ráérek később idegeskedni ezen. Mosolyogva Olivérre néztem.
- Mióta vagy itt? És anyáék?
- Amint megtudtam idejöttünk Ya Ouval, de este 10 után a szüleid haza küldtek minket, hogy pihenjünk. Reggel visszajöttem és leváltottam őket, felhívtam Bennyt és ő vitte haza őket olyan 9 óra felé. De, jó, hogy mondod. Szólok nekik, hogy felkeltél. – mondta, majd pötyögni kezdett a telefonján. Lefogtam a telefonját és ezt mondtam:
- Ne. Hagy pihenjenek. Itt maradsz velem még egy kicsit?
- Persze. – mondta és megszorította kezemet. Nyílt az ajtó és Ya Ou kukkantott be rajta.

12. rész

Sziasztok. Nagyon örülök, hogy tetszett az előző rész. Mivel kértétek, így itt a következő rész. :) Nem ígérek semmit, de igyekszek a következő résszel is. Ölelés, Sziszi :)

*Olivér szemszöge*

Ya Ou visszaért és mindenkit hazavitt. Lezuhanyoztam és bezuhantam ágyamba. Reggel fáradtan ébredtem, ránéztem órámra, ami fél 10-et mutatott. Felültem és megnéztem a telefonomat. Szilvi hívott egyszer. Felcsillant a szemem, mert örültem, hogy keresett. Gyorsan indítottam a visszahívást, kicsöngött, de nem vette fel. Megpróbáltam még 5x hívni, de egyiket se vette fel. Biztos azt hiszi, haragszok rá és ezért megharagudott. Mindent elcsesztem. Felöltöztem és készítettem magamnak reggelit. Épp mosogattam, amikor csengettek. A srácok voltak. Érdeklődtek, hogy mi van velem.
- Semmi. Mikor felkeltem láttam, hogy hívott Szissz. Visszahívtam vagy 6x, de nem vette fel. Gondolom megharagudott, amiért nem vettem fel. Csak gratulálni tudok magamnak, hogy milyen hülye vagyok. – mérgelődtem.
- Nem hiszem, hogy haragszik rád. Mindannyian hívtuk többször is, és nekünk se vette fel. – vázolta fel a helyzetet Benny. Ijedten néztem rá.
- Ugye nincsen baja?
- Nem hiszem, okos lány szóval nem csinál hülyeséget. Szerintem csak időre van szüksége. – nyugtatott Sziki. A srácok ezután elterelték a figyelmemet. Igazán jó barátok. Beszélgettünk zenékről, filmekről, koncertekről. Amikor hirtelen megcsörrent a telefonom, ijedten néztem a többiekre.
- Nyugi, biztos csak Szilvi az. – biztatott Ya Ou. Elővettem a telefont és a kijelzőre bámultam. Szilvi anyukája. Nyeltem egy nagyot majd felvettem.
- Szia, Olivér. – kezdte köszönésképp, de a hangja remegett.
- Szia. Mi történt? – kérdeztem idegesen, mire Benny megjegyezte, hogy „Hát, ez biztos nem Szilvi.” A többiek ezt nevetéssel díjazták, de mikor látták rajtam, hogy ijedt a nézésem arcukról lefagyott a mosoly. Az anyukája folytatta.
- Bement ma az iskolába, tesi órán gerendáztak. Leesett. – hallottam, hogy sír. – Több karc van az arcán, mivel beakadt a jobb lába így az eltörött és…- hangja elcsuklott, így felkészültem a legrosszabbra. – és nagyon beverte a fejét, kómában van. – mire kimondta én csak bámultam. Nem fogtam fel, hogy mi van.
 - Olivér, itt vagy?- válaszoltam, hogy igen, mire folytatta. – Tudom, hogy összevesztetek, de gyere, ide kérlek. Az intenzíven van. – mondta és bontotta a hívást. Kiejtettem a kezemből a telefont. Sziki felvette.
- Mi történt? Olivér? MI TÖRTÉNT? – kérdezte idegesen hangját felemelve Ya Ou.
- Szilvi. – csak ennyit sikerült kiejtenem először a számon. Majd felugrottam és elkezdtem felvenni a kabátomat. – Kórházba van, leesett a gerendáról, beakadt a lába így az eltörött, tele van karcokkal és nagyon megütötte a fejét így kómában van.
- Úristen. – mondta Sziki és Benny. Ya Ou szomorúan nézett.
- Oda kell mennem. Bezártok majd? – kérdeztem, mire Ya Ou felállt.
- Veled megyek.
- Menjetek, majd mi bezárunk. Nem akarunk zavarni, de hívjatok, ha van valami fejlemény. – mondta Benny. Bólintottam, majd lerohantunk a kocsihoz.
Nehézkesen, de muszáj volt odafigyelnem az útra, hiszen nem lett volna szerencsés, ha még balesetünk is lesz. Sikeresen odaértünk és elindultunk az intenzíves recepcióra. Nagyon kedvesek voltak és útba igazítottak minket. Elindultunk, majd mikor befordultunk egy folyosóra a végén megláttam a szüleit, a nővérét és a nővérének barátját. Köszöntünk, bemutattam Ya Ou-t és megkérdeztük mik a fejlemények.
- Semmi. Nem mondanak ezek semmit. – mondta az apukája idegesen. Csak vártunk és vártunk és vártunk. De semmit sem mondtak. Ránéztem az órámra már 4 órát mutatott, amikor kijött tőle az orvos és az ápoló. Mindannyian felugrottunk és kérdőn néztünk rá.
- Maguk Szilvi hozzátartozói? – kérdezte, mire mindannyian bólintottunk. – Jó napot. Dr. Kovács Attila vagyok. Én vagyok a lányuk orvosa. Nem tudom, az ápolónő mennyit mondott önöknek? – kérdezte, mire anyukája válaszolt.
- Annyit, hogy el van törve a lába és kómában van.
- Értem. Nos, kómában van, de bármikor felkelhet, mert nem sérült annyira a feje a vizsgálatok alapján. Mikor felébred, többet tudunk mondani. A lábtörése általános és nem szilánkos, ami jó jel, mert hamar be fog forrni a csont. A szemöldöke felszakadt, de az bevarrtuk. Vettünk tőle vért, ez a kivizsgálás része. Óránként mérjük a vérnyomását egy rajta lévő géppel, ami elmenti az adatokat. Nehézkesen veszi a levegőt így rajta van az oxigén maszk. Nyugodtan menjenek be mindannyian, mert nagy a szoba, de mellette mindig csak egy ember legyen. Ha felébred, akkor kivizsgáljuk, mert szerintem itt több van, mint a leesés. Bármi van, nyugodtan keressenek engem, itt a névjegyem. – majd elment. Mindannyian bementünk. Ott feküdt, be volt takarva mellkasáig. Jobb lába kilógott és be volt gipszelve. Nagyon sápadt volt, és szemöldökénél, ahol felszakadt le volt ragasztva, Karjai kicsit lila foltosak volta és az orrán is volt egy karc. Rajta volt az oxigén maszk. Infúzióra volt kötve a bal kezébe, míg a jobb kezére rá volt kötve a vérnyomásmérő, amiről a doktor beszélt. Rossz volt őt így várni. Már régóta ültünk, ott, hagytam, hogy a családja legyen mellette. Mikor már elég idő eltelt, mondták a szülei, hogy nyugodtan menjünk haza. De ellenkeztem, így csak a büféhez mentünk le Ya Ouval enni. Beszélgettünk és bocsánatot kértem a tegnapi miatt, megbocsájtott. Közben felhívtuk a srácokat, hogy elmeséljük, hogy mi helyzet. Visszafelé mindenkinek vittünk egy kávét, amit persze megköszöntek. A nővére és a nővérének barátja haza mentek, mert azért másnap csak suli van nekik. Mondtuk a szüleinek, hogy nyugodtan menjenek haza és majd mi maradunk, de azt mondták szeretnének ők maradni. Mondtam, hogy rendben, de korán reggel leváltom őket, mert fáradtak lesznek. Ebbe beleegyeztek. Fáradtan néztem az órámra, ami 22:19et mutatott. Ya Ouval beszálltunk a kocsiba és elindultunk.
- Figyelj, holnap hánykor megyünk be? Én sajnos csak délbe tudnék, mert délelőtt el kell intéznem pár hivatalos ügyet, mert apám megkért rá. – mondta Ya Ou.
- Persze, menj csak, én korán bemegyek, olyan 8 óra felé. – mondtam, mire Ya Ou bólintott. Kitettem Ya Out, és most megbeszéltük, hogy maradhat nálam a közös kocsi. Hazamentem lezuhanyoztam és befeküdtem az ágyba, és csak arra koncentráltam, hogy holnap bemegyek Szilvihez és remélem minden rendben lesz.

11. rész

Sziasztok. Itt az új rész, remélem tetszik :) A következő részt nem tudom, hogy mikor hozom, de igyekszek :) Csináljak csoportot a blognak? Ha igen, akkor írjátok komiba :) Jó olvasást. Puszi :)

Ya Ou volt az. Átkarolt és nyugtatott, hogy minden rendben lesz. De nem tudtam megnyugodni. Lehet, hogy most vesztettem el a legjobb barátomat.
- Ne sírj. Megbeszélitek és minden rendben lesz. – mondta kis mosollyal az arcán.
- Nem lesz rendben semmi. Megbántott és én neki estem ahelyett, hogy meghallgattam volna. Elrontottam a barátságunkat. Én vagyok a hibás. – mondtam, majd még jobban elkezdtem sírni.
- Nem rontottál el semmit. És nem csak te vagy a hibás. De most ne rágódj ezen. Sírd ki magad, hagyd, hogy egy kicsit csituljanak a dolgok és majd megbeszélitek. – ölelt meg. Csodálkozom, hogy látványomtól nem ijedt meg és nem nevetett ki. Úgy nézhettem ki, mint valami zombi. A szemfestékem totál elmosódott, feldagadt a szemem.
- Haza kell mennem. Nem akarok itt maradni. – mondtam kicsit később.
- Elkérem a kocsi kulcsot és hazaviszlek. Várj meg itt, jó? – erre bólintottam. Rápillantottam az órámra 9 óra volt, mire hazaérünk már lesz vagy 10 óra. Gyorsan felhívtam anyát, hogy megyek haza, mert összevesztünk egy kicsit, de megnyugtattam, hogy Ya Ou hazavisz. Miután letettem a telefont ismét elkezdtem sírni. Még csak most vesztünk össze és már is hiányzik. Befordult két lány és szomorúan néztek rám, arra lettem figyelmes, hogy az egyik lány leguggolt hozzám.
- Szia. Minden rendben van? – kérdezte kedvesen.
- Tudunk segíteni valamiben? – kérdezte a másik lány. Mondtam nekik, hogy sajnos nem, de azért köszönöm szépen nagyon aranyosak. Rájuk mosolyogtam ők is rám, és bementek.

*Olivér szemszöge*

Veszekedtünk és veszekedtünk, míg a többiek csak nagyokat pislogva néztek minket. Hirtelen fogta magát kiment az ajtón és becsapta maga után. Nagyokat pislogva néztem utána. Benny törte meg a csendet.
- Hát ez durva volt.
- Te nem vagy normális. – mondta Ya Ou miközben felkapta a kabátját.
- Menj a francba. – mondtam, majd ő szemrehányóan nézett rám és Szilvi után ment. Én csak ott álltam és az ajtót bámultam. Hirtelen káromkodtam egy nagyot és földhöz vágtam a kezemben lévő poharat. Majd leguggoltam és elkezdtem felszedni a szilánkokat. Az egyik elvágta a kezemet, amiből elkezdett folyni a vér.
- Hagyd, majd én megcsinálom. – mondta Sziki.
- Én meg fertőtlenítem a kezed. Hol tartod az elsősegély dobozt? – kérdezte Benny. Elmondtam neki, hogy hol, majd mellém lépett. Fertőtlenítette a kezem. Fájt, mert kicsit csípte, de az jobban fájt, hogy lehet elvesztettem a legjobb barátomat, azért mert féltékenykedtem. Megköszöntem Bennynek és Szikinek is. Csak ültem és bámultam előre gondolkozva a történteken és azon, hogy vajon most mit csinálhatnak. Körülbelül fél óra telhetett el azóta, mióta elmentek. Nyílt az ajtó és Ya Ou lépett be rajta. Hirtelen felugrottam és megkérdeztem:
- Hol van Szilvi?
- Lent sír. Benny ideadnád a kocsi kulcsot?
- És mi hogy menjünk majd haza? – kérdezte Benny csodálkozva. Mielőtt Ya Ou válaszolt volna gyorsan közbe szóltam.
- Te most komolyan fel akarod vinni a lakásodba? – néztem rá ingerülten.
- Nem. Csak haza viszem, nem hagyom, hogy ilyen sötétben egyedül járkáljon. – nézett rám a szemét forgatva.
- Jaj, most te vagy a nagy megmentő a hős. Gratulálok. – kacsintottam rá.
- Hát, te hülye vagy. Mégis mi van veled Olivér? Először az interjú, aztán Szilvit hibáztatod, most meg ez. – nézett rám Ya Ou kérdőn.
- Ha nem hívtad volna el randizni, akkor nem adtam volna azt az interjút.
- Mi van? Mi köze a randinknak ehhez az egészhez? Ha neked is bejön, miért nem hívtad el randizni?– csodálkozott.
- Nem erről van szó Ya Ou. Hanem arról, hogy féltem, hogy te fontosabb leszel neki, mint én. És féltem, hogy majd hanyagol miattad. Te tehetsz erről az egészről. – üvöltöttem rá idegesen.
- Na, jó, szerintem ezt most fejezzük be. Teljesen kifordultál magadból.  – mondtam miközben Panni és Zsófi kopogtak be, akiknek Sziki ajtót nyitott. Köszöntötték barátjukat és kérdőn néztek ránk.
- Ti miért veszekedtek? – kérdezte Panni.
- Mert Olivér nem képes kezelni dolgokat, és ezért másokat hibáztat. – mondta Ya Ou idegesen nézve rám.
- Ez a nap azt hiszem ilyen. Előbb, amikor jöttünk fel. Egy lány nagyon durván sírt lent a lépcsőn ülve. Szegényt úgy sajnáltam. – mondta Zsófi.
- Igen, szegényhez leguggoltam és megkérdeztem, hogy tudok e segíteni, de azt mondta nem. Legalábbis azt hiszem ezt mondta. Annyira sírt, hogy nem teljesen értettem mit mond. – mondta Panni. Hirtelen még idegesebb lettem.
- Ennyire sír? – néztem kérdőn Ya Oura.
- Igen. Hála neked. – kacsintott rám. Mire teljesen elkeseredtem és belerúgtam a mellettem lévő székbe. A lányok csodálkozva néztek rám.
- Na, miről maradtunk le? Ki az a lány?
- Ő Szilvi. Én meg hülye vagyok. – erre a mondatomra Ya Ou arca megenyhült és úgy nézett rám.
- Nyugi, ez már megtörtént változtatni nem lehet ezen. Most az lesz a legjobb, ha megnyugszotok mindketten és majd pár nap múlva megbeszélitek. Viszont most megyek és hazaviszem. Utána visszajövök. – majd kilépett az ajtón. A srácok beavatták a lányokat. Leültem a tv elé a többiekkel. Benny berakott valamilyen filmet, de én egyáltalán nem figyeltem.

*Szilvi szemszöge*

Körülbelül negyed óra eltelt, mire Ya Ou visszajött. Beszálltunk a kocsiba és elindultunk. Az út elején Ya Ou kérdezgetett meg beszélt hozzám, de mivel én csak egy szavas válaszokat adtam, így jó barát lévén látta, hogy most az a legjobb nekem, ha csönd van. A út további részén meg sem szólaltam. Mikor megérkeztünk megköszöntem neki, hogy hazahozott, megöleltem és kiszálltam. Bementem, köszöntem mindenkinek, gyorsan lezuhanyoztam és lefeküdtem aludni.
Másnap reggel mikor felkeltem, a tükörhöz vezetett az első utam. Mikor belenéztem megrémültem látványomtól. Arcot mostam, majd alapozót tettem fel magamra ezzel eltűntetve karikáimat. Farmert húztam, felvettem egy pólót egy kardigánnal. Felvettem a kabátomat és indultam a suliba. Azt hittem, hogy a tegnapinál rosszabb napom nem lehet. Tévedtem. Töri órával kezdtem. Azt tudni kell, hogy négyes-ötös tanuló vagyok. De a töri az egyetlen tantárgy, amiből kettes vagy jobb esetben hármas. Rengeteget tanulok rá, de valahogy sose ment. Kikaptuk a múlt héten írt dogánkat. Egyes lett. Óra végén odahívott magához a tanár és ezt mondta: „Mi bajod az órámmal? Ma is elkalandoztál órán. Rosszra írod a dolgozataidat. A mostani dolgozatod is egyes lett. Ezennel bukásra állsz. Ha a következő dolgozatod nem lesz legalább hármas. Megbuktatlak. De pótvizsgán sem engedlek át.” – mondta majd kiviharzott a teremből. Eleredtek a könnyeim, a barátaim vigasztaltak, de a tegnapiról nem tudtak. Vagyis a veszekedésről nem tudtak. Az interjúról beszélt mindenki. Mikor a folyosóra kimentem mutogattak rám, összesúgtak a hátam mögött és volt, aki kinevetett. Kicsit szédültem. Rosszkedvűen mentem tesi órára. Átöltöztem, majd mivel még volt egy percem felhívtam Olivért. Végig kicsöngött és nem vette fel. Haragszik rám. Elszúrtam. Végig folyt egy könnycsepp az arcomon. És jött a tanár, hogy menni kell a terembe, gerendázni. Rajtam volt a sor, felmentem a gerendára. Miközben csináltam a feladatokat rajta elgondolkoztam. Minden jól ment. Átlagos életem volt, és most minden jó felbomlana körülöttem? A nagyszerű napokat hirtelen váltja át a rossz. Ilyeneken gondolkoztam, amikor hirtelen rosszul éreztem magam. Utolsó emlékem az, hogy fejjel lefelé leestem. Még egy pillanat rémlett, amikor a szirénázó mentőben feküdtem oxigén maszk volt rajtam. És ezután minden elsötétült.

10. rész

Sziasztok. Ne haragudjatok, hogy nem hoztam tegnap a részt, de sokat kellett tanulnom. A hétvégén megpróbálom bepótolni a lemaradásomat. Remélem ez a rész tetszeni fog, és kérlek írjatok véleményt, hogy tetszik -e a blog, mert különben nem tudom, hogy folytassam -e . Jó olvasást. Ölelés, Sziszi.

-Van kedved eljönni velem moziba? – nézett rám kiskutya szemekkel. Hát lehet erre nemet mondani?
- Persze, szívesen. Mikor? – kérdeztem, miközben vigyorogtam, mint egy tejbe tök.
- Pénteken jó? – kérdezte édesen mosolyogva.
- Igen. – mondtam, majd elindultunk vissza a srácokhoz. Mosolyogva ültem le és hallgattam Benny sztoriját, mi szerint a karácsonykor felszedett kilóknak több mint a felét leadta, mikor Olivér hirtelen megszólalt.
- Veletek meg mi van? – kérdezte hol rám, hol Ya Oura nézve.
- Lemaradtunk valamiről? – húzogatta szemöldökét Sziki. Éreztem, hogy elönt a pír így fejemet lehajtottam és hagytam, hogy Ya Ou válaszoljon. Pechemre ő se szólalt meg.
- Na, mi van? Miért néztek mindketten lefelé? – kérdezte Benny vigyorogva.
- Milyen meleg van itt, Olivér lekapcsolnád a fűtést? – kérdezte Ya Ou, mire mindannyinkból kitört a röhögés. Na, igen, így kell ügyesen témát váltani.
Pénteken kicsit izgatottan keltem, feltettem egy alapsminket, kivasaltam a hajamat és mivel hűvös volt kint ezért egy farmert választottam egy csinos pólóval és kardigánnal. Magamra kaptam csizmámat és kabátomat és indulhattam is. A suli idő gyorsan telt. Utolsó órám végénél felkaptam a cuccomat és elindultam a mozihoz. Könnyen odajutottam, mert szerencsére nem volt nagy tömeg a buszokon. Mikor a mozi elé értem Ya Ou mosolyogva integetni kezdett nekem. Odasétáltam mire ő felkapott és megölelt. Annyira jól esett ez.  Megvettük a jegyeket, vettünk pop cornt és bementünk a terembe. Még volt fél óránk a film kezdetéig, így végig beszélgettünk. Megismertem egy közelebbi oldalát, ami nagyon jó és vonzó is egyben.
- A srácok tudnak róla, hogy mi most itt vagyunk ketten? – kérdeztem érdeklődve.
- Hát, én nem szóltam nekik. Majd megtudják. – ezzel le is zárta a témát. – Tényleg, mit reagáltál a reflektoros szereplésedre?
- Nem örültem neki. Nem akarok se híres lenni, se semmi. Meg csak jönnének a negatív leszólások.-Ya Ou megértően bólintott.
A film elég jó volt, bár volt mikor majdnem elaludtam. Mozi után Ya Ou elkísért engem a buszig, majd sietett a srácokhoz.
Másnap reggel telefoncsörgésre keltem. Beletartott egy kis időbe, amíg leesett, hogy nem álmodok, így gyorsan felvettem a telefont és beleszóltam.
- Haló? Ki zaklat engem hajnalban?
- Szia. Először is tizenegy óra van. Másodszor miért nem szóltál arról, hogy randizol Ya Ouval? – kérdezte Oli, mire egyből kinyílt a szemem.
- Nem akartam elkiabálni, de amúgy se hiszem, hogy ez egy randi volt, csak egy baráti kikapcsolódás.
- A te részedről lehet, na, mindegy nem is ez a lényeg. Hétfőn ráérsz? Átjönnek a fiúk és a barátnőik és filmezünk. Tudom, hogy másnap sulid van, de felkelnék és elvinnélek, szüleiddel is lebeszélem, ha gondolod. – mondta Oli, mire felcsillant a szemem.
- Oké. Megbeszélem anyuékkal, vész esetben hívlak. Hányra menjek? – kérdeztem érdeklődve.
- A fiúk olyan fél 7 felé, a barátnőik 8 körül, de szeretném, ha te is fél 7-re jönnél.
- Rendben, akkor hétfőn nálad pontban fél 7kor.
- Megbeszéltük, na, megyek. Vár még rám egy interjú.
- Sok sikert. – mondtam, majd vigyorogva tettem le a telefont. Hétvégén unatkoztam, így neteztem. Facebookon rengetegen ismerősnek jelöltek és rengeteg üzenetem volt ismeretlen emberektől, nem tudtam, hogy mi ez az egész. Nem is foglalkoztam vele. Később láttam, hogy az egyik ByTheWay rajongói oldal megosztott egy videót Oliról. Gondoltam megnézem. Kár volt. A videóban Oli nyilatkozott arról a képről, amit múltkor a tv-ben is leadtak. Gondoltam ebből nem lesz baj, hiszen elmondja, hogy legjobb barátok vagyunk, stb. Hát igen. Ezt el is mondta, de a nevemet is és ráadásul képeket is adtak le. Közös képeket Oliról és rólam, plusz a facebook adatlapomat. A vér is megfagyott bennem. Majd mikor megnéztem az egyik csoportot teljesen elment a kedvem mindentől. A közös képeink ott voltak, és kaptam pár pozitív kommentet ugyan, de rengeteg negatívat kaptam. Sokan leszóltál a külsőmet, mindennek elhordtak miközben nem is ismernek. Ez nekem nagyon fájt, hiszen semmi önbizalmam nincs és sosem voltam megelégedve magammal. Telefonomért nyúltam, majd rájöttem, hogy ezt személyesen kéne megbeszélni, így vártam hétfőig.
Hétfőn suli után naivan pakoltam be magamnak váltó ruhát és pizsit. Lefürödtem, hajat mostam megszárítottam és indultam. Hamar odaértem. Becsengettem és Benny nyitott ajtót mosolyogva. Köszöntem neki, majd bementem, Szikit és Ya Out láttam nekik is köszöntem, majd mindhármukat megöleltem.
- Olivér?
- Fürdik, mindjárt jön. Ülj le addig. – mondták, mintha tudnák mire készülök.
- Nem köszi, ehhez állnom kell. – mondtam, mire a srácok kérdően néztek rám.
- Szia, Szissz. – mondta Oli vigyorogva, majd megölelt, de én nem öleltem vissza. – Baj van? – kérdezte miközben fürkészve nézett.
- Mégis miért csináltad ezt? Mi a francért kellett neked interjút adnod rólam? – kérdeztem normális hangnemben.
- Jó, először is honnan tudod? Másodszor, nem hogy örülnél annak, hogy szerepeltél a tv-ben.
- Mondjuk onnan, hogy a 21. században élek. Örüljek? Miért örülnék? Ezerszer mondtam, hogy nem akarok szerepelni sehol, nem azért barátkozok veletek, mert híres akarok lenni. Nem tudom, hogy miért nem lehet ezt megérteni.
- Csak azt akartam, hogy lásd fontos vagy nekem, de látom ez is baj.  – kezdett ideges lenni.
- Nem az a baj, hogy elmondtad, hogy az a lány a képen a legjobb barátod. Hanem az, hogy elmondtad a nevemet és képeket mutattál rólunk. Több százan jelöltek ismerősnek, több százan írtak levelet. Aki eddig levegőnek nézett, az most nyalizik nekem.
- És miért baj az, ha bejelöltek? Nézd már meg egy kicsit az én oldalamat is.
- Én nézzem a tiédet? Te nézd az enyémet. Érted, hogy minek lettem kitéve? Bármelyik rajongói csoportba bemész, ott vannak a képeink és alatta engem ocsmárolnak, negatív kommenteket írnak rólam, mindennek elhordanak. Szerinted ez nekem jó? Van fogalmad róla, hogy ez mennyire fáj nekem? – mondtam a végén már sírva.
 - Nem kell velük foglalkozni. Örülj, hogy végre nem unalmas az életed, mint eddig volt. – nagyra nyitott szemekkel néztem rá, mire folytatta. – mármint nem úgy értettem. Miért kell egyből így nézned? Mindent túlreagálsz, és ebből már kezd kicsit elegem lenni. – mondta a hangját felemelve. A veszekedésünk közben Ya Ou , Sziki és Benny elképedve néztek minket.
- Szóval én vagyok a hibás. Tudod mit? Elmegyek és akkor már is nem lesz eleged belőlem. – mondtam, majd felkaptam a táskám és becsaptam magam után az ajtót. Mikor a lépcsőház aljába értem elkezdtem sírni és lerogytam a lépcsőre. Arcomat térdemre hajtottam és úgy sírtam, mikor hirtelen egy kéz karolta át vállamat.

9. rész

Sziasztok. Ez a rész kicsit rövid lett, de ezentúl ismét próbálok hosszabb részeket hozni. Remélem tetszeni fog ez a rész, lehet hogy egy-két rész még értelmetlen, de majd érteni fogjátok a további részekben. Jó olvasást és remélem ajánljátok a blogomat másoknak is. Ölelés :)


Feküdtem a kanapén és hirtelen Ya Ou mellettem termett és szörnyen elkezdett csikizni. Nevetések közepette kérleltem, hogy hagyja abba, de nem akarta. Majd, mikor sikerült valahogy felkelnem, én is elkezdtem csikizni őt. Na, az már neki sem tetszett.
- Oké, megegyezhetünk. Befejezem, ha te is. – mondtam mire felnevetett és magához húzva megölelt. A többi srác persze jókat nevetett rajtunk.
- Voltatok ma már facen? – kérdezte mindenkitől Benny.
- Még nem. Van valami izgi? – kérdezte Sziki.
- Az egyik csoportba írt a tegnapi kislány, olvasom: „Képzeljétek mi történt velem. Szüleimmel jöttünk este haza, mikor láttuk, hogy egy kocsi áll a leállósávban. Apum egyből megállt és mikor kiszálltam alig hittem a szememnek. A Bytheway volt ott. Mikor kiszálltunk Oli épp egy szőke hajú 17 év körüli lányt ölelgetett. Kaptam a fiúktól autógrammot és csináltam velük közös képet. De ez még mindig semmi. A lány csinálta rólunk a képet, majd később félrevonult telefonálni. Oli hirtelen odament hozzá, elvette a kezéből a telefont, pontosan nem értettem mit mondott, de a vonalban lévő emberrel elkezdett kiabálni. A lánynak elég rossz kedve lett, és Oli odament hozzá megpuszilta és elkezdte ölelgetni. Látszott Olin, hogy aggódik és nagyon védelmezően ölelte. Szerintetek ki volt az a lány? Esetleg a barátnője?” – olvasta fel Benny. Én csendben próbáltam fel fogni a hallottakat, a többiek szerintem ugyanígy tettek, ugyanis nem szólalt meg senki. A földet pásztáztam, mikor Oli véget vetett a csendnek.
- Legalább a személyleírás stimmelt. – mondta, mire mindannyian elnevettük magunkat.
Segítettünk rendet rakni Olinak, közben ment a tv. Pakolás közben arra lettünk figyelmesen, hogy a tv-ben Olivér nevét mondják, azonnal felhangosítottuk a tv-t és figyelmesen néztük. A reflektorban volt Oliról egy lesi fotó volt hátulról miközben mellette sétálok. Azonnal felismertem a képet. Ez akkor volt mikor a stúdióba mentünk, be volt csukva a szemem és ő vezetett engem. Ada mellé azt mondta, hogy sok mindenkit foglalkoztat a kérdés, hogy ki az a szőke hajú lány. Lefagyva figyeltem a tv-t, ahol már nem is erről volt szó. Bambulásomból Ya Ou ébresztett fel.
- Mi a franc ez? Ezeknek nincs jobb dolga? Foglalkozzanak már a saját életükkel. – mondta idegesen Ya Ou.
- Nyugi tesó, úgy se tudják ki ő és mi a neve. – mondta Benny.
- Én csak azt nem értem, hogy miért nem keresték fel Olivért, hogy megkérdezzék ki az, mielőtt leadták volna ezt. – háborodott fel Sziki. Oli és én meg se szólaltunk. Csak néztem ki a fejemből és azon gondolkoztam, hogy most mi lesz. Végül kikapcsoltuk a tv-t és elindultunk. A srácok a mai koncertjükre, de előtte hazadobtak még engem. Útközben megbeszéltem Olival, hogy kedden feljövök hozzá angolozni. Előre hozott érettségizni szeretnék angolból, és ahhoz, hogy sikerüljön, gyakorolnom is kéne.

Hétfőn nem mentem suliba, mert nem éreztem túl jól magamat. Mostanában állandóan szédülök és gyenge vagyok és hányingerem van. Kedden mikor bementem a suliba a szokásos nyugi volt. Észrevétlenül sétáltam a termemhez szokásomhoz hívően. De mikor beléptem, mindenki mondta, hogy látott a tv-ben. De jó nekem. Szerencsére jó osztályom van és csak jó fejek járnak ide, így nem csináltak belőle nagydolgot. Óráim után elindultam Olivérhez. Írt sms-t, hogy Ya Ou is ott lesz, mert szakítottak Barbival, leszálltam a buszról és gyorsan beszaladtam csokiért. Egy kis boldogság hormon sosem árt, főleg szakítás után. Felmentem és becsengettem. Olivér nevetve nyitott ajtót.
- Szia. Mi történt? – kérdeztem én is, immár nevetve.
- Szia. Gyere be és megtudod. – ölelt meg.
- Szia, Szilvii, mizu? – kérdezte Ya Ou miközben megölelt.
- Semmi, na de mi ez a jó kedv?
- Életemben nem voltam még ilyen felszabadult. Annyira jó érzés.
- Úgy érted, már túl is vagy rajta? – csodálkoztam.
- Persze. Utóbbi napjaink szenvedések voltak és most legalább nem kér senki számon. És előttem az élet, szinglin bármit, bárkivel megtehetek. – húzogatta a szemöldökét, mire Oliból és belőlem kitört a röhögés. A nap folyamán rengeteget hülyéskedtünk és semmit sem angoloztunk. De nem hazudok, ha azt mondom, hogy nagyon jól éreztem magam.  Később Sziki Úr és Benny Úr is megérkeztek. Beszélgettünk és sztorizgattunk. Kimentem a konyhába inni, majd pár másodperccel utánam Ya Ou is kijött.
- Te is kérsz inni?
- Nem, köszi. Nem azért jöttem. Csak azt szeretném mondani, hogy tökre örülök, hogy megismertelek.
- Köszönöm, én is örülök, hogy megismerhettelek titeket. – kicsit elpirultam. Hirtelen megölelt, én persze viszonoztam, majd kicsit eltolt magától, rám mosolygott és feltette a kérdést.

8. rész

A kijelzőn ez állt: Dávid. Könnyes szemmel, ijedten Olivérre néztem, odajött hozzám és felé mutattam a kijelzőt, mire ő kikapta kezemből és felvette. Nem tehetek róla, eleredtek könnyeim. Félek tőle. Azzal a pofonnal elintézte, hogy rettegjek tőle.
- Hagyd őt békén. Már nincsen semmi közöd hozzá. Ha még egyszer felmered hívni én, esküszöm, kinyírlak. Megértetted? – emelte fel a hangját Oli, majd letette a telefont. Mindenki felénk nézett, majd egy puszit nyomott a homlokomra és szorosan magához ölelt.
- Minden oké? – kiáltott felénk Ya Ou. Oli megrázta a fejét.
- Hiszen te remegsz. – nézett rám aggódva Olivér, majd még jobban odaölelt magához.
- Csak a hideg miatt. – karjai között biztonságban éreztem magamat.
Végre lecserélték a kereket így indulhattunk. Miután beszálltunk mindenki csendben volt, egy darabig.
- Fázol még? – olyan aranyos, hogy így aggódik értem. Megráztam a fejem, majd bambultam előre.
- Mi történt? – kérdezte Ya Ou, majd elkezdte simogatni a hátam. – Dávid hívott? – hiába, ő is jó barátom lett és tudja, miről van szó.
- Igen. – mondtam, majd Oli megszorította a kezem és ezt mondta:
- Ne félj, nem hagyjuk, hogy bántson. Mellettünk biztonságban vagy. – szavai megnyugtattak, megköszöntem nekik, majd mindenki elmosolyogta magát.  Az út további részében olyan fontos dolgokról beszéltünk, mint például, hogy hogyan hívhatják a cipőfűző végén lévő kis bigyót. Hát senki sem tudta. Végre odaértünk Oli lakásához, mindenki kiszállt, majd elkezdtük felhurcolni a kapott ajándékokat és sütiket. Az utolsó fordulónál elköszöntünk a sofőrtől és Pusztai úrtól. Azt hiszem mostantól én is így fogom hívni.
Felmentünk, és levettük kabátunkat, és a cipőnket. A srácok elkezdtek kaja után kutatni. Kérdőn néztem rájuk.
- Most ettetek meg vagy 4 kg sütit, amiből még mindig van, és ti éhesek vagytok? – csodálkoztam.
- Igen. Nem akarod megtudni, milyen nyűgös vagyok, ha éhes vagyok. – mondta Sziki.
- Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de nekem teljesen kiment az álom a szememből. – mondta Ya Ou, mire egyet értettünk, hiszen már mi sem voltunk álmosak.
- Nézzünk valami filmet. – vetettem fel ötletemet.
- Oké, mit? – 4 szavazat volt a horror filmre és egy a vígjátékra. Na, igen, a vígjátékra én szavaztam. Végül „Az ismeretlen hívás” című filmet választottuk. Én a kanapé közepére ültem, egyik oldalamon Ya Ou ült, másikon Oli. A kanapé előtt (előttem) Benny és Sziki foglalt helyet. Olivér hozott be poharakat és innivalót, a srácok meg idehozták a sütiket. Elég jó volt a film, bár néhol elég ijesztő is. Ilyenkor összeszorítottam szemem és a két mellettem ülő keze után kaptam. Ők csak nevettek rajtam, de tudtam, hogy ők is félnek kicsit. Legalábbis reméltem, hogy nem csak én vagyok ilyen bátortalan. A film végén mindannyian bevonultunk Olivér szobájába és sorsot húztunk, hogy ki az a két szerencsés, aki az ágyon aludhat és ki az a három, akinek a földön kell aludnia. Szerencsétlenségemnek köszönhetően nekem a földön kellett aludnom, Olivérrel (aki egyből mondta, hogy neki jó lesz a földön), és Bennyvel, aki szintén úgy járt, mint én. Persze Sziki és Ya Ou udvariasan felajánlották, hogy aludjak nyugodtan az ágyon és majd ők lemennek a földre, de visszautasítottam, mondván, hogy jó nekem a földön. Mielőtt elaludtunk volna, megbeszéltük, hogy az készít reggelit mindenkinek, aki a legkorábban felkel. Ránéztem az órára, ami reggel 6:45-öt mutatott. Én személy szerint olyan fáradt voltam, hogy becsuktam a szemem és aludtam is.
Mikor legközelebb kinyitottam a szemem a fali óra mutatója 8 órát mutatott. Mozogni alig bírtam annyira fájt a hátam és a derekam. Körbe néztem a szobában, mindenki más aludt. Elkezdtem halkan kuncogni, ugyanis Sziki úgy elfoglalta az ágyat, hogy Ya Ou is a földön feküdt. Kikecmeregtem a takaró alól, és nagy nehezen felkeltem. Csendesen lépkedtem az ajtó felé, majd kiosontam. Az a hülye padló. Úgy fáj a hátam és a derekam, mint a fene. Mivel én keltem fel legelőször, így nekem kellett reggelit készítenem. Találtam kenyeret, bár kicsit száraz volt. Volt még májkrém, tejföl sajt. Egyből eszembe jutott, hogy meleg szendvicset kéne csinálni. De ahhoz kell konzerves löncshús. Táskámból elővettem a pénztárcámat és lerohantam a szemközti boltba. Vettem löncshúst és 100%os narancslevet. Körülbelül negyed óra alatt meg is jártam az utat. Kedvemet csak hátam fájása zavarta. Elővettem egy tálat, beleöntöttem a löncshúst, hozzákevertem a májkrémet és vágtam hozzá hagymát. Könnyekkel a szememben (a hagyma miatt), tettem hozzá egy kis tejfölt is, hogy krémesebb legyen. Megkentem az összes kenyeret, mindegyiknek a tetejére rászórtam a már korábban lereszelt sajtot és betettem a sütőbe az első adagot. Elindítottam a kávéfőzőt, és megterítettem az asztalt, majd vágtam fel uborkát és paradicsomot. Épp a második adag meleg szendvicset tettem be a sütőbe, amikor Ya Ou jött ki a szobából.
- Jó reggelt. – mondta arcán fájdalommal.
- Neked is. Kitalálom, kényelmetlen volt a földön.
- Eltaláltad. Ez valami borzalmas. De jól jönne most anyukám masszírozása. – gondolkodott vidáman.
- Megmasszírozzam? – kérdeztem tőle, mert eléggé úgy jött le nekem, mintha célozgatna.
- Hát, ha nem nagy gond. – leült a székre és várt. Odamentem majd vállánál kezdtem, eddig fel sem tűnt nekem, hogy ilyen izmos. Tudtam és láttam, hogy az, de nem gondoltam, hogy ennyire.
- Egy pillanat, csak kiveszem a második adagot is. – mondtam, majd visszatérve kezébe nyomtam egy csésze kávét és tovább masszíroztam most már a hátát. Közben ő nevettetett és mondta, hogy meséljek magamról. Épp nagyba nevettünk azon, hogy Sziki éjjel lelökte és ez csak reggel tűnt fel neki (persze közben masszíroznom kellett), amikor Olivér jött ki a szobából.
- Meg kellett volna kérdeznem, hogy milyen kemény a padló, mikor ideköltöztem. – nem tudom, hogy nézhettünk rá, de folytatta – Esetleg megzavartam valamit? – kérdezte csodálkozva. – Amúgy jó reggelt.
- Nem, dehogyis. Jó reggelt. – vágtuk rá egyszerre talán túl gyorsan. Elléptem Ya Outól, egy bögrébe kávét öntöttem, majd Olivér kezébe nyomtam.
- Köszönöm, micsoda finom illatok. Ezt te csináltad, Szissz? – kérdezte mosolyogva.
- Igen.
- Az illata nagyon jó, gondolom, megvárjuk a többieket, igaz? – nézett szomorkásan.
- Hát szerintem úgy lenne a jó. – mondta rosszkedvvel Ya Ou.
- Jó. Akkor Szissz kérhetnék én is egy masszírozást? – csillant fel a szeme.
- Persze. – boldogan odamentem és őt is elkezdtem masszírozni. Ő is annyira izmos volt, hogy az valami elképesztő. Mikor van idejük gyúrni?
Már vagy 10 perce masszíroztam, amikor abbahagytam.
- Na, jó. Elég volt. Éhes vagyok. – állt fel Olivér és elindult a szoba felé.
- Mire készülsz? – kérdeztem csodálkozva.
- Ez jó ötlet tesó. – mondta Ya Ou vigyorogva. Olivér kinyitotta szobája ajtaját, majd bekiabált.
- Srácok, hasatokra süt a nap. Felkelni. Kész a kaja. Ha nem jöttök ki 5 percen belül, esküszöm, egy pohár vízzel jövök vissza. – Nem kellett többször mondani a srácok 2 percen belül kint is voltak. Kettejüknek adtam kávét, majd mindenkinek öntöttem narancslevet és elkezdtünk reggelizni. Én egy szendvicstől tele lettem, míg a többiek már a harmadiknál tartottak. Kivéve, Benny, ő a fogyókúrája miatt csak kettőt evett. Reggeli közben beszélgettünk, és kiderült, hogy Bennynek fel sem tűnt a föld keménysége és a hátának se lett semmi baja. Nagyba nevettünk, miközben elgondolkoztam a nappali felé nézve, csak azt vettem észre, hogy valaki mosolyogva néz engem. Oldalra fordítottam a fejem és Ya Ouval találkozott a tekintetem.
- Min gondolkozol ennyire? – kérdezte továbbra is mosolyogva. Miközben már a többiek is engem figyeltek.
- Azon gondolkoztam, hogy nekünk, hogy a fenébe nem jutott este az eszünkbe, hogy van egy kanapé is, ahol simán aludhatott volna valaki? – kérdeztem csodálkozva.
- Basszus, tényleg. – mondták a srácok is.
- Én tudtam, csak kíváncsi voltam mikor jut eszetekbe. – mondta Oli vigyorogva, na persze, biztos tudta.
- Na, mindjárt letesztelem, hogy kényelmes-e. – mondtam, majd hanyatt ráfeküdtem. – Basszus, ez nagyon kényelmes. Engem innen fel nem szedtek. – nevettem. A következő jelenetre nem számítottam, így hihetetlenül felnevettem. 

7. rész

Péntek van. Suliba nem kellett mennem, ugyanis az igazgatóság ajándékozott nekünk egy nap sí szünetet. Hát nem kedvesek? Izgatott voltam a mai nap miatt, hiszem még sosem voltam ByTheWay koncerten. Oké, tudom, hogy bármikor hallhatom őket élőben énekelni, de akkor is, ez más. Mivel korán felébredtem így sütöttem sütit az útra, majd bepakoltam táskámba a szükséges dolgokat. Igazolványok, pizsama, váltó ruha holnapra, telefon, a nekik készített ajándék, süti, parfüm, és egy szemceruzát. Gondoltam fésűt nem teszek, hiszen Olivérnek csak van. Gyorsan megfürödtem, majd hajat mostam. Miután megszáradt a hajam először kivasaltam, majd a változatosság kedvéért inkább tettem bele pár hullámot. Enyhe sminket tettem fel, ami nálam szemceruzát és szempilla spirált jelent. Felvettem sötétkék farmeremet, az egyik kedvenc pólómat és egy csinos kardigánt. Lábamra lapos sarkú- hosszú szárú csizmámat húztam. Nyakam köré tekertem a sálam, majd felvettem a kabátomat. Elköszöntem mindenkitől és elindultam a kapunk elé. A srácok 5 perc múlva ide is értek. A kisbusz középső sorába ültem le Ya Ou és Olivér közé. Út közben megismerkedtem menedzserükkel, Pusztai Olivérrel, aki szintén nagyon aranyos. A sok nevetés közepette, eszembe jutott, hogy hoztam nekik valamit. Elkezdtem táskámban kotorni, majd a csörgésre felfigyeltek.
- Ennek süti hangja van. – nézett rám Olivér kiskutya szemekkel. Végig kínáltam mindenkit a sütivel, aminek egyébként hatalmas sikere lett, ugyanis két perc múlva már morzsa sem volt. Odaadtam nekik az ajándékokat. Mindenkinek egy bőr karkötő, amibe bele volt írva a nevük: Oli úr, Benny úr, Sziki úr, Ya Ou úr és persze a másik két személyre is gondoltam, így sofőr úr és menedzser úr. Mindannyian megköszönték, mikor hirtelen egyszerre Olitól a jobb arcomra, Ya Outól a bal arcomra és a másik két sráctól a fejemre kaptam puszit, amit menedzserük meg is örökített Olivér telefonjával. Mi vagyok én, ha nem mázlista?
Megérkeztünk az első koncert helyszínre. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy több százan voltak. Mikor beléptünk, nagyokat pislogva szemléltem azt a sok rajongót. Elképesztő, hogy mennyien eljöttek. A fiúk felmentek a színpadra, és mindenki sikítozni kezdett. A srácok a Troublemakerssel kezdtek. Én a színpad mellől szemléltem az eseményeket, hiszen nem akartam, hogy bárki meglásson. Én nem azért lógok velük, hogy híres legyek vagy, hogy benne legyek a tv-ben. Hanem azért, mert tényleg szeretem őket. Ilyen nagy dolgokon gondolkoztam, mikor a menedzserük megállt mellettem.
- Jók a srácok, nem igaz? –kérdezte mosolyogva.
- De még mennyire. – Én még mindig nem bírom felfogni, hogy mennyien vannak.
- Nagyon fontos vagy Olivérnek, ugye tudod? – kérdezte kedvesen.
- Ő is nekem. Legjobb barátok vagyunk.
- Na, ezt hagyta itt múlt héten, csak épp egy másik helyszínen miattad. Becsüld őt meg. – mondta, majd megütögette a vállam, afféle barát módon és ment beszélni a helyszín tulajával. A srácok tartottak egy kis pihenőt, majd jöhetett a fotózkodás és a dedikálás. Én abba elfáradtam, hogy figyeltem a koncertet, csodálom, hogy ők még nem borultak le a székről. Mikor az összes rajongóval csináltak képet, az összes kapott ajándékukat összeszedtük, bele telt vagy 1 órába. Végül indulhattunk a következő helyszínre, ami 2 óra innen kocsival. Te jó ég. Megkérdeztem a srácokat, hogy nem-e fáradtak.
- Már hozzászoktunk. – mondta mosolyogva Sziki.
- Azért nem mindenki. – biccentett Ya Ou, az alvó Bennyre.
- Meg tudom érteni. – védtem meg Bennyt. Mikor megérkeztünk a következő koncertre, még több rajongóval találtam magam szembe. Szintén leesett állal sétáltam be mire a srácok csak mosolyogtak. Hatalmas koncertet adtak ismét. Dedikálás, fotókészítés, majd jöhettek az ajándékpakolások. Szerintem a csomagtartó tele lett a plüssállatokkal és az egyéb ajándékokkal. A srácok pedig tele lettek a sütik egy részével. A másik fele, ott pihen a leghátsó ülésen Benny és Sziki mellett. Képzelhetitek mennyit kaptak, ha rajtuk is kifog. Végre haza indultunk. Útközben nagyokat nevettünk és beszélgettünk.
- Nézzétek már, Benny megint bealudt. – mondta Sziki vigyorogva.
- Tündérke. – mondta Oli.
- Hagyjátok már szegényt. Csodálkozom, hogy ilyen koncert után ti nem alszotok. Én abban elfáradtam, hogy egy helyben álltam vagy ültem. Ti, hogy bírjátok? – kérdeztem teljesen fáradtan.
- Az évek nem, de a rutin az igen. – mondta nevetve Ya Ou. Egy pillanatra becsuktam a szememet, gondolván, hogy akkor majd felfrissülök. Gondoltam én naivan. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de mikor legközelebb kinyitottam a szemem, már mindenki aludt, Olivért kivéve, aki telefonját nyomkodta. Észrevette, hogy nézem. És mosolyogva hozzám szólt.
- Aludj nyugodtan, majd szólok, hogyha közeledünk. – bólintottam, majd becsuktam a szemem. Körülbelül 10 perc telhetett el, amikor káromkodásra keltem, és a kocsi már nem ment. Kinyitottam a szemem és a srácokra néztem. Olyan édesen és mélyen aludtak. Pusztai úr (a srácok így hívják) és a sofőrünk nem volt a kocsiban. Ahogy kinéztem az ablakon, láttam, hogy valahol az autópálya közepén lehetünk távol Pesttől. Óvatosan előre másztam, majd mikor megbizonyosodtam róla, hogy nem ébresztettem fel senkit, kiszálltam a kocsiból. Elég hideg volt kint, mit ne mondjak.
- Mi történt? Miért álltunk meg? – kérdeztem álmosan az ébren levőket.
- Defekt. Szilánkok voltak az úton, későn vettem észre és a bal oldali kerekek kilyukadtak. – szemléltette a helyzetet a sofőrünk.
- Van pótgumi nem? – kérdeztem érdeklődve.
- Van, de csak egy. Az lenne a kész csoda, hogyha erre jönne valaki. – mondta Pusztai úr. Hirtelen kinyílt az ajtó és Olivér szállt ki a kocsiból.
- Mi a szitu? – kérdezte érdeklődve szintén álmosan. Beavattuk őt is a részletekbe, majd szóltunk a srácoknak.
- Gyerekek. Keljetek fel, helyzet van. – keltette őket Olivér „finoman”.
- Most ne viccelődj Olivér, fáradtak vagyunk. – mondta csukott szemmel totál félálomba Ya Ou.
- Srácok ne már. Ez most nem vicc. Komolyan beszélek, itt ragadtunk. – erre a kijelentésére mindannyian kinyitották szemüket, és még az álom is kipattant a szemükből.
- Mi van? – kérdezték mind hárman egyszerre. Miután megtudták ők is a sztorit, megkérdeztük sofőrünket, hogy mi a helyzet. Sajnos nem tudott jó hírekkel szolgálni. Már vagy 2 órája állhattunk a leálló sávban szétfagyva, álmosan, nyűgösen. Ya Ou közben felhívta barátnőjét, akivel ismételten összevesztek. Miután letette a telefont, próbáltam nyugtatni, hogy ki fognak békülne és minden rendben lesz. És, hogy ne szomorkodjon. Valamennyire sikerült felvidítanom, mert utána sokat mosolygott. Láttunk egy autót arra felé jönni, de nem hittük, hogy megállnak. Közben Oli félrehívott engem a többiektől. Nem tudtam, hogy miről akar beszélni velem.
- Annyira örülök neki, hogy így kijössz a srácokkal. Végre az összes legjobb barátom ismeri egymást. – mondta mosolyogva, majd szorosan magához ölelt. E közben az autó befordult mögénk és kiszálltak a benne ülők. Egy család volt az. Anyuka, apuka és kislányuk. Mikor a lány kiszállt, csak ennyit mondott: „Úristen, ez a ByTheWay. El se hiszem.” Mondta teli vigyorral az arcán.
- Jó estét kívánok! Miben segíthetünk? Láttuk, hogy bajban vannak. – mondta a lány apukája.
- Jó estét. Kilyukadt a két bal oldali gumi. Az elsőt ki tudtam cserélni, de még egy nincs nálam. – elegyedett szóba sofőrünk a másik kocsi tulajdonosával. Amíg ők megbeszélték a részleteket és kereket cseréltek, a kislány odajött autógrammot kérni és megkért engem, hogy fotózzam le őket közösen. Mosolyogva bólintottam és csináltam róluk több képet is. Hirtelen megszólalt a telefonom, így arrébb sétáltam és elővettem farmerem zsebéből. Mikor megláttam ki keres, még a vér is megfagyott bennem.

6. rész

*Szilvi szemszöge*

Olivér tényleg igaz barát. Az egész szombat délelőttöt velem töltötte. Épp befejeztük a filmnézést, amikor megérkeztek a srácok. Amíg Olivér felment átöltözni, ők megkérdezték, hogy jobban vagyok-e. Kaptam tőlük csokit is.
- Aranyosak vagytok, köszönöm. – mondtam meghatódva, hiszen teljesen meglepett ez az egész. – Nem kértek sütit? Csütörtökön csináltam, és el akartam ma vinni nektek.
- Sütire sosem mondunk nemet. – mondták a srácok mosolyogva. Kivittem a sütit, és ők elkezdték enni. Ízlett nekik, legalábbis szerintem, ugyanis annyira ették, hogy meg sem szólaltak.
- Ez mi? ÉS én miért nem kaptam. Na, szépen vagyunk. – sértődött be Oli. Majd azonnal túltette magát ezen és neki látott a süti evésnek. A fiúk maradtak még egy kicsit, és próbáltak nevettetni. Ya Out, Bennyt és Szikit csak három napja ismerem, mégis tudom, hogy elképesztően jó barátok. És Olivér? Ő egyszerűen tökéletes legjobb barát. Képes volt ott hagyni tegnap a koncertjüket, csak azért, mert tudta, hogy ki vagyok. És ezt nagyon köszönöm neki, és ez mindennél többet jelent nekem.

Hétfőt és keddet, úgy ahogy átvészeltem, próbálom elfelejteni Dávidot. De nem az fájt, hogy ő tette ezt velem, hanem az, hogy bárki is ilyet tett velem. Szerdán még enyhe rosszkedvvel mentem ki a suliból, de mikor megláttam a sötétkék kocsit, egyből jobb kedvem lett. Beültem az anyósülésre Olivér mellé, és mosolyogva néztem hátra a másik három srácra. Elmentünk egy Mc Donald’sba, majd felmentünk Olivér házába. Oli mondta, hogy ne aggódjak, megfűzte a szüleimet, hogy estig maradhassak és majd ő haza visz. Eldöntöttük, hogy sütünk valamit. Gyorsan kerestünk a neten valami gyorsan elkészíthető, de finomnak kinéző sütit. Hozzá is láttunk, de Ya Ou azonban félre vonult telefonálni. Nagyokat nevettünk, mikor rosszkedvűen visszatért köreinkbe.
- Minden oké? –kérdeztem aggódva.
- Ja. Megint összevesztünk Barbival, mint mostanában minden nap.
- Sajnálom. – mondtam teljesen átérezve fájdalmát. Amikor hirtelen liszt vágódott az arcomba. Nem, nem jártak szellemek ott. Hanem Oli valamilyen ötletből vezényelve, kiszedett egy kicsit a lisztből és hozzám vágta. Elég érdekesen nézhettem rá, ugyanis egyből elkezdett magyarázkodni.
- Csak kíváncsi voltam, hogy hogy áll neked ez a szín. Szerintem határozottan átcserélhetnéd a púderedet erre a típusra. – a terve sikerült, ugyanis mindannyian hangos nevetésbe törtünk ki. Olivér félve nézett rám, gondolván, hogy visszaadom.
- Ne aggódj, én nem vagyok olyan, hogy az arcodba lisztet szórok. – mondtam mosolyogva, mire ő megnyugodott. Hahh bevette, gondoltam magamba. Mondjuk igazat mondtam, mert én nem az arcába szórtam, hanem a pólójába. De sajnálatomra, ő tovább folytatta a harcot és ezúttal a hajamba szórt egy csipetnyi lisztet. A többiek nagyon jót nevettek rajtunk, majd Olivérrel összenéztünk és elvigyorodtunk. Egyre gondoltunk, még hozzá arra, hogy a srácokat is vonjuk be. Bele markoltunk mindketten a lisztbe, a srácok mit sem sejtve mosolyogtak. Ám mikor hozzájuk ’dobtuk’ az már nekik sem tetszett. Benny és Sziki megtámadták Olivért, míg Ya Ou elkezdett csikizni engem.
- Neeee. Ne csináld. Hagyd abba. Szánom-bánom bűneimet, csak ezt ne. Nagyon csikis vagyok, bele fogok halni. – mondtam nevetve. Ya Ou kérésemre abba hagyta, de helyette felkapott és a vállára kapott. Ütögettem a hátát, de nem akart elengedni.
- Olii, Benny, Sziki, vagy valaki. Segítség. – mondta segítség kérően. – Na, köszönöm. Mellettetek el is rabolhatnának.
- Dehogy, ismeretlennek nem hagynám. – mondta vidáman Oli. Ya Ou végre letett és megszólalt:
- Jut eszembe, Oli szóltál már Szilvinek a péntekről?
- Mi van pénteken?- csillant fel a szemem.
- Még nem, én is most találkoztam vele először azóta. – magyarázta meg a helyzetet.
- De miről van szó? Mondjátok már. – kíváncsiskodtam továbbra.
- Először is mit csinálsz pénteken? Valentin nap. – mondta Ya Ou, de a végénél elhúzta a száját.
- Szerintem semmit, legalábbis nem tudok róla, hogy csinálnék bármit is. – mondtam, majd mosolyogva vártam, hogy miért kérdezik.
- Akkor oké. Beszéltem szüleiddel, ők elengedtek. Két koncertünk lesz. És arra gondoltunk, hogy eljöhetnél velünk. És mivel későn érünk haza, utána aludhatnátok mindannyian itt. Na, mit szólsz hozzá?- vetette fel ötletüket Oli.
- Hogy mit szólok hozzá? – kérdeztem, mire a srácok kérdően néztek rám. – Köszönöm, de tényleg. Szívesen elmennék veletek. –mondtam mosolyogva, majd mind a négyüket megöleltem. Hát jó fej barátaim vannak. :P

5. rész

*Szilvi szemszöge*
Reggel jó kedvvel keltem. Tegnap este beszéltem Olival és megnyugtatott, hogy nem haragszanak rám. Ma vagyunk Dáviddal 2 hónaposak. Azt mondta, suli után menjek át hozzá, mert van egy meglepetése. Szépen kifestettem maga, kivasaltam a hajam és megkerestem a megfelelő öltözéket. Egy fekete cicanacit választottam, egy csinos pólóval és kardigánnal.
Suli után elindultam Dávidhoz. Mosolyogva nyitott ajtót, majd a szobája felé vette az irányt. Rálökött az ágyra, majd elkezdte levenni a pólómat. Lelöktem magamról, közölve ezzel, hogy én nem akarom. De ő továbbra is nyomult.
- Engedj el, én nem akarom ezt. – mondtam neki határozottan.
- Miért nem? Olivér az oka? – kérdezte ingerülten.
- Hogy jön ide Olivér? Ő a legjobb barátom, semmi köze ehhez az egészhez. Nem igaz, hogy nem tudod felfogni. Nem lehetsz ennyire értetlen.– mondtam fel emelve a hangomat. Mire csak azt láttam, hogy közelít felém. Hirtelen felemelte a kezét és felpofozott, de olyan erővel, hogy a földre kerültem. Egy könnycsepp folyt végig az arcomon.
- Ne haragudj kicsim, nem akartam. Csak az a szemét az agyamra megy. – mondta leguggolva hozzám.
- Hagyj békén. – ellöktem magamtól.
- Én hagyjalak békén? Elegem van belőled. Szakítok veled, nem akarlak többé látni. – mondta ordibálva. Felkaptam a kabátom és a táskám és eljöttem onnan. Mikor haza értem, felrohantam a szobámba és a földre rogytam. Felpofozott. Azt hittem szeret. Olivérnek igaza volt és én hülye nem hittem neki. Én szerettem őt, de ő nem engem, végig csak erre ment a játék. Játszadozott velem. Anya feljött a szobámba és megkérdezte mi történt, csak annyit tudtam kinyögni: „Szakítottunk”. Megölelt és csak annyit kérdezett, szeretnél most picit egyedül lenni? Csak bólintottam egyet. A szüleim tudják, mikor mire van szükségem. Igazán jó szülők, szeretem őket.
Körülbelül fél órája ültem a földön és sírtam. Tudtam kire van most szükségem. Elővettem a telefonom és bepötyögtem: „Szakított velem.” Elküldtem az üzenetet, bár tudtam, hogy most éppen koncertezik, de gondoltam, hogy majd koncert után megnézi és felhív. Eltelt 1 óra még mindig semmi. Felültem az ágyamra és a sarokba kuporodva sírtam.
Elég sok idő eltelt az sms küldésem óta, amikor nyílt a szobám ajtaja. Olivér volt az. Szomorúan nézett rám, majd odajött és szorosan átölelt. Pont erre volt szükségem.

*Olivér szemszöge*

A koncertünkre rengetegen jöttek el. Szeretem a rajongóinkat. Éppen tartottunk egy kis szünetet, mikor üzenetem jött Szilvitől. Mosolyogva nyitottam meg, gondoltam sok sikert kíván, mint minden koncertünknél. De, amit írt arra még én sem számítottam. Az üzenet összesen két szóból állt. „Szakított velem.” Szegény Szilvi, most biztos ki van teljesen. A srácok láthatták, hogy valami nem oké.
- Minden rendben van Oli úr? – kérdezte Ya Ou nevetve, majd mikor látta arcomon a komolyságot ő is elkomolyodott.
- Az a szemét szakított vele. – mondtam ingerülten, majd elkezdtem tárcsázni. Nem Szilvit hívtam, tudtam, hogy most nem lenne képes a beszédre, így gondolkodás nélkül az anyukáját hívtam.
- Szia. Hogy van most? – kérdeztem aggódva.
- Szia, Olivér. Nem jól. A szobájában van és csak sír. Azt mondta egyedül akar lenni. De én is tudom, hogy ez nem így van. – mondta az anyukája és tudtam, aggódik a lányáért.
- Értem. Sietek. – mondtam és letettem a telefont. Ránéztem a srácokra, majd Benny megszólalt:
- Menj csak, szüksége van rád.
- Nem baj? – kérdeztem félve.
- Nem. Mi sem cselekednénk másképp. Majd kimagyarázzuk. – mondta Sziki mosolyogva. A srácok megértően mosolyogtak. A menedzserünk már kevésbé, de tudtam, hogy megesik a szíve.
 - Mégis hova mész Olivér? Ez a több száz ember azért jött, hogy titeket-négyeteket hallgasson. És nem azért, hogy csak hármójukat.
- Kérlek, szüksége van rám. –vettem könyörgőre a figurát.
- Jó, menjél, de a holnapi koncertre jönnöd kell!- mondta szigorúan, majd szólt a sofőrünknek, hogy haza kell fuvaroznia engem.
Körülbelül egy órás úttal meg is érkeztem. Szilvi szülei mosolyogva üdvözöltek, majd felinvitáltak a szobájához. Mikor benyitottam ő az ágya sarkában volt össze kuporodva és sírt. Rossz volt így látni. Azonnal odamentem és szorosan átöleltem. Mikor már sikerült megnyugtatnom megkérdeztem tőle, hogy mi történt.
- Felmentem hozzá és a szobája felé invitált. Rálökött az ágyra és elkezdte levenni a pólóm. Én nem akartam ezt, így ellöktem magamtól. Megkérdezte, hogy miattad van-e így, mire rávágtam, hogy nem. ÉS mondtam neki, hogy felfoghatná már, hogy mi ketten legjobb barátok vagyunk és, hogy nem lehet ennyire értetlen és felemeltem a hangom. Ő elindult felém és úgy felpofozott, hogy a földre rogytam. Ezután bocsánatot kért, és rád fogta az egészet, mert, hogy az agyára mész. Mondtam neki, hogy hagyjon békén. Ekkor azt mondta, hogy elege van belőlem és szakít velem és nem akar többé látni. – mondta szipogva. Fejemet egyből elöntötte a düh.
- Mi az, hogy felpofozott? Mindjárt felpofozom én úgy, hogy nem éli túl. Mit képzel magáról? – mondtam, miközben Szilvi közbe szólt.
- Hagyd, nem éri meg. Ez van. – szegénykémen látszik, hogy megviselte ez az egész. Amíg lement megmosni az arcát, bejött az anyukája, és megkért, hogy holnap maradjak itt vele, ameddig ők nem érnek haza. Automatikus beleegyeztem, hiszen ez természetes.
- Ne haragudj rám, hinnem kellett volna neked, igazad volt. – mondta, miközben gyönyörű szemeivel rám nézett.
- Dehogy haragszok, ne aggódj, minden rendben lesz. – nyugtatgattam, mire elaludt. Anyukája mondta, hogy menjek le enni. Imádom a főztjét.
Másnap délelőtt néztünk egy filmet, a „Világok harca”-t választottam, hiszen ebben nincs semmi romantika. Közben felhívtam a srácokat, hogy itt vegyenek föl és hozzanak nekem tiszta ruhát. Éppen befejeztük a filmet, amikor ide is értek. Még én is meglepődtem milyen jó fejek. Na, jó nem, mindig is tudtam, hogy azok.

4. rész

*Szilvi szemszöge*
Miután kimentem a folyosóra még veszekedtünk kicsit, majd megbeszéltük, hogy erre holnap visszatértünk. Vagyis ő megtárgyalta magával, nekem meg bele kellett egyeznem. Letettem a telefont, majd összeszedtem magam. Visszamentem a stúdióba, és arcomra mosolyt erőltetve megkérdeztem:
- Hol is tartottunk?- mindannyian engem fürkésztek. Majd Benny véget vetett a csöndnek:
- A pohárrepülésnél. Megcsináljam még egyszer?- mire elnevettem magam. Eljátszottuk közösen a cup songot, legalábbis én csak a poharas részt. Hirtelen megint megszólalt a telefonom. Összerezzentem és ijedten néztem Olivérre. Ő rám nézett, majd odanyúlt a telefonomért. Ránézett a kijelzőre, majd mosolyogva felém nyújtotta:
- Anyud az. – megkönnyebbülve vettem el a telefont. Viszont indulnom kellett, Olivér felajánlotta, hogy mindenkit haza visz. Persze visszakoztam, hiszen eléggé messze lakok, de azt mondta, hogy nem hagyja, hogy egyedül sétáljak és buszozzak a sötétben. Ez aranyos tőle. Szép lassan tettük ki a srácokat, mindegyikük nagyon kedves volt és öleléssel köszöntek el tőlem, és mondták, hogy többször csinálhatnánk ilyen zenélős délutánt. Mondtam nekik, hogy benne vagyok. Mikor utoljára kiszállt Ya Ou, Olivér felém fordult és megkérdezte:
- Minden rendben? Mi volt miután kimentél?
- Minden oké. Semmi, azt mondta, hogy majd holnap megbeszéljük. – mondtam el neki az igazságot.
- Nem örülök neki, hogy holnap találkozol vele. Annak pláne nem, hogy pénteken egyedül leszel vele. – hangján aggódást hallottam.
- Ne aggódj, minden oké lesz. Nem fog bántani, szeret engem. – mondtam neki nyugtatva.
- És te mit érzel?
- Szeretem. – mondtam, majd a földet pásztáztam.
- És szerelmes is vagy? – kérdezte Olivér, majd finoman megfogta arcomat és maga felé fordította.
- Nem tudom. – ezt a választ láttam a legjobbnak, hiszen tényleg nem tudom.
- Ígérd meg, hogy amint vége a találkátoknak, azonnal felhívsz.
- Megígérem apuci. – hülyéskedtem el.
- Szissz, ez nem vicces. Én féltelek ettől a szeméttől. – mondta őszintén a szemembe nézve.
- Köszönöm, hogy aggódsz, de nem kell. – rámosolyogtam, majd elindultunk. Az út többi részén ő a koncertjeiről mesélt, én meg a suliról. Mikor megérkeztünk elköszöntem és már el is ment.

Másnap kicsit félve léptem ki a suliból. Mikor megláttam a Dávidot, ahogy a sulim kapuja előtt állt komor arccal. Lassú tempóban, ráérősen sétáltam oda, majd kérdőn néztem rá, hiszen nem tudtam, hogy hányadán állunk a dolognak. Rám nézett, mosolygott egyet, majd hosszú csókkal köszöntött.
Csókunk végén kérdőn néztem rá.
- Már nem haragszol?
- Nem. Nem mondom, hogy jól esett, de nem mondhatom meg, hogy mit csinálj. Egyelőre bízok benned, de többet ilyen ne legyen. – mondta mosolyogva. Egyelőre bízik bennem. Mi az, hogy egyelőre? Nem kérdeztem meg, hisz tudtam, hogy ebből is csak veszekedés lenne. Felszálltunk a buszra és megtárgyaltuk a napunkat. Mikor a plázához értünk, minden kirakatot megnéztünk és volt, ahová be is mentünk. Az egyik kirakatot nézve éppen egy sztori közepén voltam, mikor Dávid hirtelen magához rántott, majd hosszasan és szenvedélyesen megcsókolt. Csókunk végénél kérdőn néztem rá, hiszen nem értettem, hogy mi volt ez a hirtelen csók. Kezével végig simította arcomat, majd tovább nézte a kirakatot. Mikor indultunk volna tovább megláttam Olit, Ya Out, Bennyt és Szikit az egyik padnál. Ijedten néztem Dávidra, akit egyből elöntött a düh. Dávid el akart indulni a másik irányba, de úgy döntöttem, hogy most az egyszer az lesz, amit én akarok. Elindultam a négy srác felé, magammal húzva Dávidot.
- Sziasztok. –köszöntöttem őket vidáman, majd mindegyiküknek adtam két puszit és megöleltem őket. Mind e közben Dávid el sem akarta engedni a kezem. Láttam, hogy a másik három srácnak sem tetszik, hogy kivel járok. Megkérdeztem, hogy milyen napjuk volt, majd ők is, hogy nekem. Megpróbálták teljesen kizárni Dávidot, hát valamennyire sikerült is nekik. Egy darabig.
- Nem mehetnénk? – kérdezte Dávid szorítva egyet a kezem fogásán.
- Még nem szeretnék. – mondtam határozottan.
- Birtoklási problémád van? – nézett rá lesajnálóan Dávidra Olivér.
- Hívhatod, ahogy akarod. Én csak tudni szeretném, hogy mit akar egy seggfej a barátnőmtől.
- Szissz, ne vigyelek haza? – kérdezte Oli.
- Már bocs, de én is itt vagyok, feltűnt? – vágta rá Dávid.
- Sajnos feltűnt, zavarod a levegőt. – kontrázott Oli. Féltem, hogy ebből baj lesz.
- Igen? Az nem számít, hogy te zavarod a kapcsolatunkat? Szilvi rengeteg időt tölt veled, így lassan már osztoznunk kell rajta.
- Ha nem vennéd észre én a legjobb barátja vagyok. ÉS veled ellentétben én azt nézem, hogy neki mi a jó. – mondta Oli.
- És mi lenne ha kiszállnál az életéből? Szörnyen zavaró kis köcsög vagy. - emelte fel a hangját Dávid. Már sokan néztek felénk.
- Igen? És akkor te mi vagy? Észre sem veszed, hogy terrorban tartod a barátnődet? Akkora köcsög vagy, hogy az már másnak fáj. – emelte fel Olivér is a hangját.
- Na, ebből elég volt. Szilvi mi megyünk. – majd kezem helyett a csuklómat szorította és elkezdett maga után ráncigálni. Nem mertem ellenkezni. Csak húzott maga után és elszomorított, hogy el se tudtam köszönni a fiúktól.

*Olivér szemszöge*
- Na, ebből elég volt. Szilvi mi megyünk. – vetett véget az egésznek Dávid, majd megszorította Szilvi csuklóját és elkezdte maga után ráncigálni. Utána akartam kapni, de a srácok lefogtak. Szilvi még csak el sem tudott tőlünk köszönni.
- Ezt elrontottam igaz? – kérdeztem a srácoktól.
- Nem te. Hanem az a köcsög. Nyugi tesó, hívd majd fel, Szilvit este és megbeszélitek. – mondta Sziki bíztatóan.
- Nem az a baj, hanem, hogy holnap átmegy hozzá. Féltem Szisszt. – mondtam szomorúan. Erre a srácok sem tudtak mit mondani. De ami másnap történt arra én sem számítottam.

3. rész

Utálja, ha Olivérrel vagyok, főleg hogyha nem szólok előtte. Elkezdtem remegni, amit szerintem Oli észre is vett, ugyanis bíztatóan rám mosolygott, mintha nem ismerné, hogy milyen Dávid. Távolabb mentem a srácoktól, majd beleszóltam a telefonba.
- Szia. Miújság? – kérdeztem leplezve félénkségem.
- Hali. Mégis mi a jó büdös francot csinálsz te Olivérrel, és én miért nem tudok róla? – kérdezte mérgesen.
- Meg tudom magyarázni. –mögöttem a srácok tudták, hogy gáz van így csendben voltak és szerintem minden szót hallottak.
- Hagyd, majd én. Elvégre ki is ő neked? A legjobb barátod. És ki vagyok én? A pasid. Te mégis vele vagy. – mondta idegesen.
- Ne csináld ezt. Hagy legyek már a legjobb barátommal, ha akarok. Ne kelljen már engedélyt kérnem. –mondtam most már én is idegesen.
- Nehogy már még neked álljon feljebb. Nem én lógok kettesben az ellenkező nemmel.
- Te miről beszélsz? Tudod, hogy ő a legjobb barátom. És egyébként is itt vannak a barátai, az együttes többi tagja. Megismertem őket és nagyon jó fejek. – közben a négyükre néztem és rájuk mosolyogtam, hárman visszamosolyogtak rám, de Olivér fürkészve nézett engem.
- JA, most már mindent értek. Szívesebben vagy vele és azokkal, akiket ismersz körülbelül 2 órája, mint a pasiddal. Igazad van, tök logikus. Ők biztosan jobban szeretnek, mint én téged. Igazad van, ne szólj ilyenekről, elvégre lassan többet vagy vele, mint velem. De szólj, ha a naptáradban lesz idő a pasidnak – mondta ezeket már kiabálva – vagy már nem is én vagyok a pasid?
- Kérlek, ne kiabálj velem. – mondtam elcsuklott hangon, és mivel nem szerettem volna, hogy a srácok lássák, a könnyeimet, jobbnak láttam, ha kimegyek a folyosóra.

*Olivér szemszöge*
Mikor a stúdió elé értünk, bevallom izgultam. A srácoknak már annyit meséltem Szilviről, és Szilvinek is a srácokról. Tudtam, hogy bírni fogják egymást. Olyan jól telt ez a délután. Hiányzott már, hogy a legjobb barátommal legyek. És így, hogy az egyik legjobb barátom megismerte, a másik három legjobb barátomat, így még jobb. Sokat nevettünk és énekeltünk neki. Mikor hirtelen megszólalt a telefonja. Azt hittem, hogy az apja vagy az anyja lesz az, és mivel bírnak engem és tudják, milyen vagyok nevetve vettem fel a telefont így: „Szilvi jelenleg túl jól érzi magát ahhoz, hogy telefonáljon. A sípszó után kérem, hagyjon üzenetet. Bíííp.”. A többiek jót nevettek rajta. De meg is bántam, mikor a vonal túl oldalán meghallottam Dávid hangját. Csak ennyit mondott: „Hagyd békén a barátnőmet.” Nem félek tőle, de Szilvit féltem tőle. Mikor odaadtam neki a telefont és a képernyőre nézett, hirtelen elkomorodott és láttam, hogy elkezd remegni. Fél. Fél tőle. Bíztatóan rámosolyogtam, hátha érzi, hogy mellette vagyok. A srácok egyből levágták, hogy kivel beszélhet, hiszen meséltem nekik, róla. Csendben maradtunk, hogy nyugodtan tudjon telefonálni és kíváncsiak is voltunk. Csak Szilvit hallottuk és mikor mondta, hogy a srácok milyen jó fejek, kicsit megnyugodtam, hogy bírja őket. Ránk mosolygott, de én csak néztem őt és vártam a fejleményeket. Szilvi ennyit mondott:
- Kérlek, ne kiabálj velem. – mondta szegénykém elcsuklott hangon és kiment a folyosóra. Hogy lehettem ennyire hülye? Meg kellett volna néznem, hogy ki hívja. Most miattam fél és miattam lesz rosszkedvű. Nem szeretem, ha szomorú, olyan jól áll neki, ha boldog. Gyönyörű a mosolya. Csak bámultam a földet, mire Ya Ou megtörte a csendet.
- Azzal a szeméttel beszél, akiről meséltél? – Csak bólintottam egyet.
- Mit mondott, amikor meghallotta, hogy te vetted föl?- kérdezte kíváncsian Benny.
- Hogy hagyjam békén a barátnőjét.
- Úristen, mit akar ez? És Szilvi miért fél tőle? Ilyen ijesztő lenne? – kérdezte Sziki.
- Számomra nem, de Szisszt féltem tőle.
- De meg nézném ezt a gyereket. Van erre lehetőség? – kérdezték a srácok egyszerre.
- Hát, holnap mikor Szissz végez, a sulijánál találkoznak és utána elmennek vásárolni. Szerintem tudom, hogy hova. Ott esetleg, de akkor azt úgy kell, hogy ne vegyenek észre minket.
- Ez nehéz lesz, tekintve arra, hogy sok rajongónk van, de megoldjuk. - kacsintott egyet Sziki.
- Amúgy nagyon aranyos és szép. Pont olyan, mint amilyennek mesélted. – mondta Ya Ou, mire a többiek csak bólogattak. Hirtelen nyílt az ajtó és Szilvi lépett be rajta. Arcára mosolyt erőltetve kérdezte meg:
- Hol is tartottunk? 

2. rész

Szerda van. Ma hat órám volt. Mikor a suli kijáratán kiléptem, megcsapott a hideg. Hiába, még tél van. Lépéseimet gyorsítottam, mikor megláttam a suli előtt a sötétkék kocsit. Mosolyogva szálltam be, és két arca puszival és öleléssel köszöntöttem Olivért.
- Hát te? – kérdeztem csodálkozva, hiszen nem beszéltünk meg semmit.
- Gondoltam, hogy mivel a péntek délutánt úgyis azzal a köcsöggel töltöd, akkor a ma délutánt velem fogod. Nem akarom úgy tölteni, a februárt is, mint a januárt, hogy nem látom egyszer sem a legjobb barátomat. Ne aggódj, anyud tud róla, hogy velem vagy.
- Na, ne beszélj így róla. Rendes ő, csak ti valamiért nem bírjátok egymást. Tudom, te nem bírod, de én szeretem. De amúgy miért nem bírjátok egymást? Viszont köszönöm. Hova megyünk? – kérdeztem vigyorogva.
- Haha, majd szerinted elárulom. Meglepi lesz. – mutatta meg vámpír fogacskáit, és gondolom szándékosan nem felelt az első kérdésemre.
- Oké. – mondtam, hiszen abszolút teljes mértékben megbízok benne.
- Ja, jut eszembe. Még nem is gratuláltam. Az ajándékot persze nem tudom most odaadni, hiszen valaki elfelejtett szólni a mai tervéről. – mondtam mosolyogva.
- Mihez kellene gratulálnod? És milyen ajándék? Ehető? – kérdezte hatalmas nagy vigyorral az arcán, miközben engem nézett.
- Először is, az utat figyeld. Másodszor a „What does the fox say?” feldolgozásotokhoz. Ügyesek vagytok, nagyszerű lett. És a nézettsége, másodpercenként ugrik feljebb. Az ajándék egy része ehető, de mivel nem szóltál így nincs itt.
- Na, már meg is bántam, hogy nem szóltam. Mikor találkozunk legközelebb? Mondjuk holnap? Süti hiányom van. – mondta durcizva.
- A holnap az nem jó, de esetleg ott van a szombat. – mondtam vidáman.
- Koncertünk lesz. Miért nem jó a holnap? – kérdezte érdeklődve.
- Dávid elém jön a sulihoz, és utána elmegyünk vásárolni.
- Szuper. Jó szórakozást, bár ha vele leszel, nem lehet jó. – mondta gúnyosan.
- Oli, miért utálod ennyire? – kérdeztem érdeklődve, hiszen egyikőjük sem mondja el.
- Mert nem bízok benne. Félek, hogy megbánt téged. ÉS nem hagyom, hogy bárki is bántsa a legjobb barátomat. – mondta komolyan. Miközben leállította a motort. – Megérkeztünk. – majd mire válaszolhattam volna, már ki is pattant a kocsiból. Mikor körbe néztem a környék nem volt ismerős. Sőt, fogalmam sem volt hol vagyunk.
- Hol vagyunk? – kérdeztem érdeklődve.
- Ha elárulom, egyből rájössz. Bízz bennem és csukd be a szemed, majd én vezetlek.
- Hát jó, de ha bárminek is neki megyek neked véged. – mondtam nevetve.
- Mernék én ilyet tenni? – kérdezte ’ komolyan ’. – Na, viccet félre téve, nem lesz bajod nyugi. – Aztán csak mentünk és mentünk, és a változatosság kedvéért mentünk.  Kis lépcső, majd folyosó, majd lift. Lift?
- Oli, tudod, hogy klausztrofóbiám van, menjünk lépcsőn, légy szi. – változtattam könyörgő hangnemre.
- Nyugi, mellettem biztonságban vagy. – mondta nyugtatóan. Nem tudom, hogy hogyan, de sikerült megnyugtatnia. Mikor kiszálltunk a liftből mentünk tovább, majd mondta, hogy kinyithatom a szememet. Egy ajtó volt előttem. Mikor benyitott, egy stúdióban találtam magamat és három srác nézett mosolyogva rám. A ByTheWay többi tagja, végre megismerhetem őket. Sorban bemutatkoztak, majd pár szóban beszéltek magukról. Majd kérdezgettek rólam. Ugyanolyan kedvesek és jó fejek, mint amilyennek képzeltem őket. És előadták nekem a „You’ve got it” című dalukat. Fantasztikus lett, nagyon tehetségesek. A délután további részében megismertem a srácokat, sokat nevettünk és játszottak még nekem néhány dalt. Megtanították nekem a cup songot. A poharas résznél rengeteget bénáztam, de végül sikerült megtanulnom. Az éneklést nem vállaltam, hiszen borzalmas hangom van. Nagyon nevettünk éppen azon, hogy Benny valahogy elrepítette a poharát, amikor hirtelen megszólalt a telefonom, ami Olivér mellett volt.  Nem tudom milyen ötletből vezényelve felvette a telefonom és nevetve beleszólt ezzel a szöveggel: „Szilvi jelenleg túl jól érzi magát ahhoz, hogy telefonáljon. A sípszó után kérem, hagyjon üzenetet. Bíííp.” . Persze mindannyian szakadtunk a röhögéstől. De Olivér hirtelen elkomorodott, majd bólintva felém nyújtotta a telefont. Mosolyogva vettem el, majd mikor a kijelzőre néztem lefagyott a mosoly az arcomról. Dávid az. 

1. rész

*Szilvi szemszöge*

Minden jól ment. Átlagos életem volt, és most minden jó felbomlana körülöttem? A nagyszerű napokat hirtelen váltja át a rossz. De ne ugorjunk ilyen előre.

*1 hónappal előtte

Beköszöntött a február. Izgalmas nap a mai, jó ideje nem találkoztam a legjobb barátommal. A szüleim jól ismerik és szeretik, így nagyon örültek neki, mikor felvetettem az ötletet, hogy hagy jöhessen át hozzánk vasárnap ebédre. Barátom Dávid elutazott a szüleivel a hétvégére, így ő nem csatlakozott hozzánk. Nem is baj, kifejezetten nem bírják egymást és még finoman fogalmaztam. De most nem ez a lényeg. Legjobb barátomat majdnem egy éve ismertem meg, még 2013. március elején, egy bevásárlóközpont előtt sétáltunk, mindketten a telefonunkat nézve és lefejeltük egymást. Hát fájdalmas volt, de utána valahogy legjobb barátok lettünk. Ő elindult az x-faktorban a zenekarával, akikkel érdekes módon még egyszer sem találkoztam. De mindennek eljön a maga ideje. Szóval, bekerült az élő show-ba a csapatával ők egyébként a ByTheWay, másodikak lettek. Nem csoda, hogy eddig eljutottak, hiszen fenomenálisak, csodálom, hogy nem nyertek. Azóta koncerteznek, az országban mindenfelé. Én 11.-es vagyok, így én ez idő alatt tanultam. Sajnos az élő show-kra nem jutottam el, de itthon a tv előtt izgultam értük és küldtem az smseket és persze a műsor után hívtam, hogy gratuláljak. Kivéve, amikor bejutottak a fináléba. Akkor apumat riasztva azonnal odamentem hozzá, és személyesen gratuláltam. Január eleje óta nem találkoztunk, ő koncertezett, nekem tanulnom kellett. De ma végre láthatom. Korán keltem, a nővéremmel segítettünk anyának főzni és direkt megkértem őket, hogy a sütést bízzák csak rám. Elkészültem, majd ránéztem az órára. Itt az idő, hogy kimenjek a kapu elé. Mikor az ismerős autó leparkolt a házunk elé, majd kiugrottam a bőrömből. A motort leállította kiszállt, megmutatta vámpír fogacskáit, majd széttárta kezét. Neki futásból a nyakába ugrottam, és ő izmos karját rátette a hátamra viszonozva ezzel az ölelést.
- Hiányoztál. Január óta nem láttalak. – mondtam neki még mindig őt ölelve.
- Te is hiányoztál Szissz. – ő így szokott hívni engem. – Tudom, és sajnálom, ígérem ez mostantól nem így lesz, csak bele kell szoknom ebbe a pörgésbe.
- Tudod milyen rossz volt egy hónapig a legjobb barátom nélkül?
- Tudom, nekem is ugyanolyan rossz volt. De ígérem, mostantól nem szabadulsz tőlem. Viszont remélem ő nincs itt, mert akkor már megyek is. – mondta a barátomra-Dávidra utalva, majd elindultunk befelé. Kutyám annyira megszerette, hogy már meg sem ugatta. Olivér illedelmes és figyelmes, így mindenkinek hozott valamit. Apának egy üveg jófajta bort, anyának egy bonbont, nővéremnek egy csokit, nővérem barátjának szintén bort és végül nekem egy gyönyörű szép karkötőt, amibe egy szöveg volt bele vésve: „Szissz & Oli friendship forever.” Megköszönésképp megöleltem. El is kezdődhetett a közös ebéd. A szüleim faggatták őt, hiszen ők az utolsó adás óta nem látták. Olivér mosolyogva válaszolgatott minden kérdésre. Az ebéd és a desszert is nagyon ízlett neki, majd evés után felmentünk a szobámba. Sokat nevettünk és beszélgettünk, mondta azt is, hogy majd szeretne bemutatni az együttes tovább tagjainak. Éppen mesélte utolsó koncertjüket, mikor hirtelen témát váltott.
- És mi van Dáviddal? Jól meg vagytok? Ugye nem használ ki? – kérdezte komor arccal.
- Jól megvagyunk, pénteken leszünk két hónaposak. Dehogyis, miért használna ki? – kérdeztem tőle csodálkozva. Értem én, hogy nem szeretik egymást, de valahogy el kéne viselniük egymást.
- Nem tudom, nagyon nem bízok benne. Félek, hogy meg fog bántani. Akkor viszont neki annyi. – mondta, mire elmosolyodtam. Annyira aranyos, hogy így félt engem. Hiába, tényleg ilyen egy legjobb barát. Viszont a következő hetem eléggé eseménydúsra sikeredett.