14. rész

Sziasztok. Sajnálom, hogy így késtem, de influnzás vagyok/voltam. Nem tudom, hogy mennyire tetszik ez a rész.Van még, amit nem értetek, de a későbbi részekben minden kiderül. Jó olvasást. Ölelés, Sziszi :)



Ya Ou rosszkedvűen nyitott be, majd mikor meglátott, ezerwattos mosolyra húzta száját.
- Tudod, hogy aggódtunk érted, Kicsilány? – mondta miközben puszit nyomott arcomra.
- Tudom és sajnálom. – mondtam őszintén. A nap egyébként jól telt, bejöttek a szüleim és a nővérem is. A ByTheWay másik hiányzó két tagja is. Az egész hét abból állt, hogy feküdtem a kórházban és kivizsgáltak. Sosem unatkoztam, mert mindig volt velem valaki, de aztán péntek felé már nagyon untam. Péntek délután bejöttek anyáék és mondták, hogy sajnos hétvégén nem tudnak bejönni hozzám, mert apa főnöke üzleti küldte őket, így egészen jövő hét péntekig nem tudnak bejönni hozzám. Ez kicsit furán jött nekem, persze a szüleim nagyon sajnáltak és mondták, hogy lemondják, de mondtam, hogy nem kell, el leszek én itt. Szombaton bejött hozzám a nővérem. Vasárnap délelőtt, már nagyon ki voltam, annyira unatkoztam. Oliék péntek délelőtt voltak utoljára, mert koncerteztek és mondtam nekik, hogy inkább a maradék időben pihenjenek. Vasárnap délután épp olvastam egy magazint, mikor valaki kopogott. Félre tettem a magazint és kíváncsian vártam, hogy ki az.
- Szia, Szissz. Hogy vagy? – kérdezte Oli.
- Szia. Jobban.
- Mi a baj? Megviseltnek látszol. – nézett rám aggódóan.
- Oli, vigyél el innen.
- Mármint menjünk le az udvarra? Végülis szerezhetek egy tolószéket, úgyis süt a nap. – villogtatta meg vámpír fogacskáit.
- Nem, vigyél haza. – könyörögtem.
- De, hát kivizsgálnak téged, nem szöktethetlek csak úgy el, ameddig ki nem derül semmi.
- Legközelebb csak szerdán lesz vizsgálat, és addig én itt belehalok az unalomba. Légyszi. – néztem rá kiskutya szemekkel.
- Jól van, felhívom a szüleidet és utána beszélek az orvossal. – enyhült meg, mire hirtelen felugrottam, teljesen elfelejtve a törött lábam.
- Áúú. – mondtam, majd kitört belőlem a röhögés. Oli először hirtelen odaugrott, majd nevetésem hallattán ő is elnevette magát. Épp vette elő a telefonját, amikor eszembe jutott valami.
- Várj, miért hívnád anyáékat? – néztem rá csodálkozva.
- Hogy érted jöjjenek, plusz, hogy aláírják a zárójelentést, mert mivel még nem vagy 18 ezért egy felnőttnek is alá kell írnia. – mondta. Basszus ezt elfelejtettem. Elhúztam a számat, majd Oli megkérdezte:
- Nem gondoltad, hogy elviszlek innen az nélkül, hogy a szüleid tudnának róla.
- De a szüleim nincsenek otthon, egész héten nem lesznek. Viszont én nem akarok itt maradni. – néztem rá ismét boci szemekkel. Mire ő tárcsázni kezdett. – Oli, kit hívsz? – néztem rá csodálkozva. Nem válaszolt, csak titokzatosan mosolygott, majd a telefon túl oldalán gondolom felvették, mert Olivér beleszólt: - Szia, Olivér vagyok. A lánykád nem bír magával, mert unatkozik és haza akar menni. Hallottam, hogy nem vagytok otthon, így arra gondoltam, hogy addig, ameddig a kivizsgálások vannak, lakhatna nálam, mivel ti nem vagytok otthon. És tőlem úgy sincs messze a kórház, így bármikor be tudom hozni és nálam legalább tv is van. – mondta Oli a telefonba. Én csak tátott szájjal néztem és nem bírtam fel fogni a dolgokat. Gyorsan felültem és kíváncsian néztem Olit, aki továbbra is mosolyogva telefonált, miközben engem nézett. Letette a telefont és nem szólt egy szót sem. Csak néztem rá, ő meg direkt szekált azzal, hogy nem mond semmit. Körülbelül egy percig farkas szemet néztünk, majd megszólalt:
- Azt hiszem, egy hétig lakótársak leszünk. – hirtelen felálltam (szigorúan csak a bal lábammal) és a nyakába ugorva szorosan megöleltem. Baráti ölelésünket a dokim zavarta meg, mire elengedtük egymást.
- Jaj, nem akartam megzavarni semmit, visszajöhetek később. – mosolya olyan volt, mintha rajta kapott volna minket valamin. Na, mindegy.
- Nem zavart meg semmit a doktor úr, viszont épp önnel szerettünk volna beszélni. – mosolyogtam rá.
- Velem? Miről? – villantotta meg fehér fogait mosolygás közben.
- Arról lenne szó, hogy beszéltem Szilvi szüleivel, ők is benne vannak, és ha kell felhívják önt, de Szilvi már nagyon unja az itt töltött napokat, és mi sem tudunk bejönni  olyan sokszor. És arra gondoltunk, hogy mivel a szülei nincsenek itthon, így Szilvi addig nálam lenne és én minden kivizsgálásra behoznám. És akkor lesz szabad szoba is. – mondta Oli, mire én boci szemekkel néztem a doktor úrra.
- Persze, a lényeg, hogy a betegünk meggyógyuljon. Viszont alá kellene írni néhány papírt. – mondta a doki, majd Olivérrel együtt kimentek. Én addig lassan ugyan, de összepakoltam. Kaptam két darab gyönyörű szép mankót. Jó kedvvel bicegtem kifelé, a nap gyönyörűen sütött így még az is passzolt a kedvemhez, mint ahogy annak is örültem, hogy egy hétig Olivérrel fogok lakni. Még sosem laktam együtt egyik barátnőmmel se, nem hogy a legjobb barátommal. Izgatottan mentem ki, Olivérrel beszélgetve, aki hozta a papírokat és a csomagomat, és direkt lassan sétált, mert ezekkel a mankókkal lassú voltam. Ő is mosolygott és láttam, hogy örül ennek az egésznek, amikor megtorpantam. A mosoly is lefagyott az arcomról. Mi a francot keres ez itt? Olivér kérdőn nézett rám, majd mikor nem válaszoltam arra nézett, amerre én.  Amikor meglátta ki van ott, akkor viszont dühösen elindult felé, elhagyva engem, akinél még egy hangya is gyorsabb. Elkezdett kiabálni Dáviddal és elküldte a fenébe. Elkezdtek veszekedni. én meg csak pislogva néztem őket.
- Olivér menjünk, nem éri meg. – mondtam mire mindketten felém néztek. Oli bólintott és gyorsan odaszaladt a csomagokkal a kocsihoz, hogy betegye azokat, majd visszajött értem. Ez furán hangzik, tekintve, mert már 17 éves vagyok. Dávid elnevette magát.
- Na, mi van? Csak nem összejöttetek? Utánam egy ilyennel jössz össze? – nézett lesajnálóan Olivérre Dávid. Ezen egyből felidegesítettem magam.
- Nem, nem jöttünk össze. De ha összejöttünk volna, se lenne közöd hozzá. És mi az, hogy utánad egy ilyennel? Te egy mocskos szemét disznó vagy. Nem is ismered Olivért és leszólod? Példát vehetnél róla. Nála jobb barátot nem is kívánhatna az ember. – monológom végére Oli rám mosolygott, Dávid meg elkezdett tapsolni.
- Bravó, bravó. Ennél szebbet még életemben nem hallottam. – közben úgy csinált, mintha meghatódott volna. – Amúgy meg, kösz, de nem akarok így kinézni, mint ez. Hogy néz ez ki? – biccentett Olivér felé, és úgy beszélt róla, mintha itt sem lenne.
- Ezerszer jobban néz ki, mint te. Te csak álmodni mersz ilyen kinézetről. – kacsintottam rá, majd Olivér segítségével megpróbáltam tovább „ugrálni”.
- Gondolom, akkor neki megengeded, amit nekem nem. Ja, vagy ő már meg is dugott? Végülis akkora kurva vagy, hogy ezen nem csodálkoznék. – mire kimondta úgy elkapott az ideg, hogy hirtelen elengedtem a mankót és akkorát lekevertem neki.
- Menj a fenébe. – mondtam, mire Dávid hangosan nevetett, én meg megszédültem. Majd Olivér a kocsihoz kísért és beszálltunk.

13. rész

Sziasztok. Íme itt az új rész. Kérlek titeket, hogy írjatok véleményt. Erőt adtok vele és könnyebben megy az írás. Ráadásul szívesebben írok meg egy új részt, ha tudom, hogy várja valaki. Jó olvasást. Mosolyogjatok sokat! Puszi, Sziszi :)

*Olivér szemszöge*
Reggel 7-kor keltett órám csörgése. Kinyomtam és készítettem magamnak reggelit. Utána gyorsan felöltöztem és indultam is. A forgalom eléggé nagy volt, mindenki munkába ment, de még így se panaszkodhatok, mert elég hamar odaértem. A kórház melletti boltban vettem csokit és gyümölcslevet, hátha ma felébred. Tudom, hogy még nincs magánál, mert a szülei telefonáltak volna. Gyorsan felsiettem szobájához és benyitottam. Az anyukája és apukája még mindig ott voltak, nagyon fáradtan. Felajánlottam nekik, hogy hazaviszem őket, de azt mondták, hogy nem hagyják itt Szilvit. Jogos, én se szeretném, ha egyedül lenne. Gyorsan felhívtam Bennyt, azt mondta, hogy ő szívesen haza viszi őket. Nem engedtem, hogy nemet mondjanak, mert nagyon fáradtak és így tömegközlekedéssel se jó menni, vezetni aztán meg végképp rossz. Ránéztem Szilvire, nagyon sápadt volt. Szüleiben próbáltam tartani a lelket, hogy minden rendben lesz. Körülbelül 20 perccel később a mosolygó Benny lépett be. Bemutatkozott Szilvi szüleinek, kezet fogott apukájával, anyukájának puszit adott és velem is kezet fogott. Ezután ránézett Szilvire. Hirtelen lefagyott a mosoly az arcáról és ő is szomorú lett.
- Tudni már valamit? – kérdezte hol rám, hol a szüleire nézve.
- Sajnos nem, de azt mondták hamarosan felébred. – mondta az apja. Még beszélgettünk, majd elindultak haza Bennyvel.
Leültem Szilvi mellé, megfogtam a kezét és csak néztem. Közben Ya Ou hívott, hogy csak délután tud bejönni, mert elhúzódott az ügy és rengetegen vannak. Visszanéztem Szilvire és eszembe jutott, hogy milyen jó volt mostanában a kapcsolatunk. Február eleje óta rengeteget találkoztunk, beszélgettünk, nevettünk.  És én megbántottam. Az is lehet, hogy miattam van itt.
- Tudom, hogy most ezt nem hallod, vagy ha hallod is nem fogsz emlékezni rá. Ha benyit, valaki bizonyára hülyének néznek engem, de nem érdekel. Imádom azt a napot, amikor egymásba botlottunk és megismertelek, már akkor tudtam, hogy mindig is számíthatok rád. Szeretek veled lenni és nagyon jó barát vagy. Kérlek légy erős, harcolj és ébredj fel. Te vagy az egyik legjobb barátom. Nem akarlak elveszíteni, szükségem van rád. – bekönnyeztem – Ígérem, amint jobban leszel, megbeszéljük ezt az egészet és helyre hozzuk. Tudom elszúrtam és én vagyok a hibás. Kérlek, ne haragudj rám. Legközelebb először azt nézem, hogy neked mi a jó, megkérdezlek, és csak utána csinálok ilyeneket. Megbántam. Szeretlek. – mondtam ki.  Hátra dőltem, de továbbra is fogtam a kezét, mennyivel kisebb az enyémnél. Már egy ideje ott ültem, amikor ránéztem az órámra, már fél tizenkettőt mutatott. Felfelé néztem és becsuktam a szememet. Nem tudom, hogy mióta lehettem úgy, de hirtelen egy kis szorítást éreztem kezemen, azért elég gyengén. Gyorsan Szisszre néztem, megszorítottam kezét gyengéden, másik kezemmel kisöpörtem a haját a szeméből és megsimítottam arcát, majd szemére néztem, amit ő szép lassan elkezdett kinyitni. Mikor kinyitotta a szemét elkezdtem mosolyogni. Levette az oxigén maszkot és beszélni próbált. Hangja gyengéd volt és halk, és a kis butus azt hitte haragszok rá.

*Szilvi szemszöge*
Utolsó emlékem az, hogy egy szirénázó mentőben feküdtem. Most erős lüktetést éreztem fejemben, fájt a jobb lábam, fájt a hasam, és úgy éreztem magam, mint akin átment egy úthenger. Éreztem, hogy valaki fogja a kezem, amin próbáltam szorítani, de alig volt erőm így nem jártam sikerrel. Hirtelen valaki végig simított arcomon, mire minden erőmet összeszedtem és kinyitottam a szememet. A mosolygó Olivérrel találtam szembe magamat. Megpróbáltam leszedni az oxigén maszkot és beszéltem Olivérhez.
- Ne haragudj. – hangom erőtlen volt.
- Dehogy haragszok. Te ne haragudj rám. De most ne erről beszéljünk, ez rá ér. Szólok az orvosnak. – mondta, majd jelzett a mellettem lévő gombon. Majd két perc múlva egy harmincas éveit kezdő fehérköpenyes férfi lépett be.
- Baj van? – nézett Olivérre, majd rám nézett és mosolyogva folytatta – Örülök, hogy felébredtél. Dr. Kovács Attila vagyok a dokid. Hogy érzed magad? Remélem, hogy ha már ilyen sokat aludtál legalább kipihented magad. Mi az, amid fáj? Mondj el mindent részletesen. – mosolygott és nagyon kedves volt.
- Nagyon lüktet a fejem, fáj a jobb lábam, fáj a hasam, kicsit nehezen veszem a levegőt és fáradtnak érzem magam. Mikor mehetek haza? És miért van begipszelve a lábam? – néztem furán a lábamra. Most már beszédhangom erősebb volt, mint az előbb.
- Az rémlik, hogy miért kerültél ide? –kérdezte a jófej dokim.
- Leestem a gerendáról, de ez nem a világ vége.
- Ez valóban nem, de te rosszul estél. Beakadt a jobb lábad így eltörött, felszakadt a szemöldököt, de már bevarrtuk, és kómában voltál. Még itt tartunk egy darabig, mert ki kell, hogy vizsgáljunk.
- Kómában voltam? Meddig? –néztem rá csodálkozva.
- Szerencsére csak egy napig. Mit éreztél mielőtt leestél?
- Egész nap nem éreztem magam jól, de azt hittem, hogy csak fáradt vagyok, mint ahogy szoktam. Szédültem, volt egy kis hányingerem és hirtelen úgy éreztem, hogy zsibbad mindenem és forgott velem minden.
- Értem. Később még visszajövök, és lesz még néhány kérdésem. – mondta, majd kiment. Próbáltam felfogni a dolgokat. Törött láb, kóma, még egy ideig bent maradok. Jaj, de jó. Pár másodperc alatt túltettem magam, ezen ráérek később idegeskedni ezen. Mosolyogva Olivérre néztem.
- Mióta vagy itt? És anyáék?
- Amint megtudtam idejöttünk Ya Ouval, de este 10 után a szüleid haza küldtek minket, hogy pihenjünk. Reggel visszajöttem és leváltottam őket, felhívtam Bennyt és ő vitte haza őket olyan 9 óra felé. De, jó, hogy mondod. Szólok nekik, hogy felkeltél. – mondta, majd pötyögni kezdett a telefonján. Lefogtam a telefonját és ezt mondtam:
- Ne. Hagy pihenjenek. Itt maradsz velem még egy kicsit?
- Persze. – mondta és megszorította kezemet. Nyílt az ajtó és Ya Ou kukkantott be rajta.

12. rész

Sziasztok. Nagyon örülök, hogy tetszett az előző rész. Mivel kértétek, így itt a következő rész. :) Nem ígérek semmit, de igyekszek a következő résszel is. Ölelés, Sziszi :)

*Olivér szemszöge*

Ya Ou visszaért és mindenkit hazavitt. Lezuhanyoztam és bezuhantam ágyamba. Reggel fáradtan ébredtem, ránéztem órámra, ami fél 10-et mutatott. Felültem és megnéztem a telefonomat. Szilvi hívott egyszer. Felcsillant a szemem, mert örültem, hogy keresett. Gyorsan indítottam a visszahívást, kicsöngött, de nem vette fel. Megpróbáltam még 5x hívni, de egyiket se vette fel. Biztos azt hiszi, haragszok rá és ezért megharagudott. Mindent elcsesztem. Felöltöztem és készítettem magamnak reggelit. Épp mosogattam, amikor csengettek. A srácok voltak. Érdeklődtek, hogy mi van velem.
- Semmi. Mikor felkeltem láttam, hogy hívott Szissz. Visszahívtam vagy 6x, de nem vette fel. Gondolom megharagudott, amiért nem vettem fel. Csak gratulálni tudok magamnak, hogy milyen hülye vagyok. – mérgelődtem.
- Nem hiszem, hogy haragszik rád. Mindannyian hívtuk többször is, és nekünk se vette fel. – vázolta fel a helyzetet Benny. Ijedten néztem rá.
- Ugye nincsen baja?
- Nem hiszem, okos lány szóval nem csinál hülyeséget. Szerintem csak időre van szüksége. – nyugtatott Sziki. A srácok ezután elterelték a figyelmemet. Igazán jó barátok. Beszélgettünk zenékről, filmekről, koncertekről. Amikor hirtelen megcsörrent a telefonom, ijedten néztem a többiekre.
- Nyugi, biztos csak Szilvi az. – biztatott Ya Ou. Elővettem a telefont és a kijelzőre bámultam. Szilvi anyukája. Nyeltem egy nagyot majd felvettem.
- Szia, Olivér. – kezdte köszönésképp, de a hangja remegett.
- Szia. Mi történt? – kérdeztem idegesen, mire Benny megjegyezte, hogy „Hát, ez biztos nem Szilvi.” A többiek ezt nevetéssel díjazták, de mikor látták rajtam, hogy ijedt a nézésem arcukról lefagyott a mosoly. Az anyukája folytatta.
- Bement ma az iskolába, tesi órán gerendáztak. Leesett. – hallottam, hogy sír. – Több karc van az arcán, mivel beakadt a jobb lába így az eltörött és…- hangja elcsuklott, így felkészültem a legrosszabbra. – és nagyon beverte a fejét, kómában van. – mire kimondta én csak bámultam. Nem fogtam fel, hogy mi van.
 - Olivér, itt vagy?- válaszoltam, hogy igen, mire folytatta. – Tudom, hogy összevesztetek, de gyere, ide kérlek. Az intenzíven van. – mondta és bontotta a hívást. Kiejtettem a kezemből a telefont. Sziki felvette.
- Mi történt? Olivér? MI TÖRTÉNT? – kérdezte idegesen hangját felemelve Ya Ou.
- Szilvi. – csak ennyit sikerült kiejtenem először a számon. Majd felugrottam és elkezdtem felvenni a kabátomat. – Kórházba van, leesett a gerendáról, beakadt a lába így az eltörött, tele van karcokkal és nagyon megütötte a fejét így kómában van.
- Úristen. – mondta Sziki és Benny. Ya Ou szomorúan nézett.
- Oda kell mennem. Bezártok majd? – kérdeztem, mire Ya Ou felállt.
- Veled megyek.
- Menjetek, majd mi bezárunk. Nem akarunk zavarni, de hívjatok, ha van valami fejlemény. – mondta Benny. Bólintottam, majd lerohantunk a kocsihoz.
Nehézkesen, de muszáj volt odafigyelnem az útra, hiszen nem lett volna szerencsés, ha még balesetünk is lesz. Sikeresen odaértünk és elindultunk az intenzíves recepcióra. Nagyon kedvesek voltak és útba igazítottak minket. Elindultunk, majd mikor befordultunk egy folyosóra a végén megláttam a szüleit, a nővérét és a nővérének barátját. Köszöntünk, bemutattam Ya Ou-t és megkérdeztük mik a fejlemények.
- Semmi. Nem mondanak ezek semmit. – mondta az apukája idegesen. Csak vártunk és vártunk és vártunk. De semmit sem mondtak. Ránéztem az órámra már 4 órát mutatott, amikor kijött tőle az orvos és az ápoló. Mindannyian felugrottunk és kérdőn néztünk rá.
- Maguk Szilvi hozzátartozói? – kérdezte, mire mindannyian bólintottunk. – Jó napot. Dr. Kovács Attila vagyok. Én vagyok a lányuk orvosa. Nem tudom, az ápolónő mennyit mondott önöknek? – kérdezte, mire anyukája válaszolt.
- Annyit, hogy el van törve a lába és kómában van.
- Értem. Nos, kómában van, de bármikor felkelhet, mert nem sérült annyira a feje a vizsgálatok alapján. Mikor felébred, többet tudunk mondani. A lábtörése általános és nem szilánkos, ami jó jel, mert hamar be fog forrni a csont. A szemöldöke felszakadt, de az bevarrtuk. Vettünk tőle vért, ez a kivizsgálás része. Óránként mérjük a vérnyomását egy rajta lévő géppel, ami elmenti az adatokat. Nehézkesen veszi a levegőt így rajta van az oxigén maszk. Nyugodtan menjenek be mindannyian, mert nagy a szoba, de mellette mindig csak egy ember legyen. Ha felébred, akkor kivizsgáljuk, mert szerintem itt több van, mint a leesés. Bármi van, nyugodtan keressenek engem, itt a névjegyem. – majd elment. Mindannyian bementünk. Ott feküdt, be volt takarva mellkasáig. Jobb lába kilógott és be volt gipszelve. Nagyon sápadt volt, és szemöldökénél, ahol felszakadt le volt ragasztva, Karjai kicsit lila foltosak volta és az orrán is volt egy karc. Rajta volt az oxigén maszk. Infúzióra volt kötve a bal kezébe, míg a jobb kezére rá volt kötve a vérnyomásmérő, amiről a doktor beszélt. Rossz volt őt így várni. Már régóta ültünk, ott, hagytam, hogy a családja legyen mellette. Mikor már elég idő eltelt, mondták a szülei, hogy nyugodtan menjünk haza. De ellenkeztem, így csak a büféhez mentünk le Ya Ouval enni. Beszélgettünk és bocsánatot kértem a tegnapi miatt, megbocsájtott. Közben felhívtuk a srácokat, hogy elmeséljük, hogy mi helyzet. Visszafelé mindenkinek vittünk egy kávét, amit persze megköszöntek. A nővére és a nővérének barátja haza mentek, mert azért másnap csak suli van nekik. Mondtuk a szüleinek, hogy nyugodtan menjenek haza és majd mi maradunk, de azt mondták szeretnének ők maradni. Mondtam, hogy rendben, de korán reggel leváltom őket, mert fáradtak lesznek. Ebbe beleegyeztek. Fáradtan néztem az órámra, ami 22:19et mutatott. Ya Ouval beszálltunk a kocsiba és elindultunk.
- Figyelj, holnap hánykor megyünk be? Én sajnos csak délbe tudnék, mert délelőtt el kell intéznem pár hivatalos ügyet, mert apám megkért rá. – mondta Ya Ou.
- Persze, menj csak, én korán bemegyek, olyan 8 óra felé. – mondtam, mire Ya Ou bólintott. Kitettem Ya Out, és most megbeszéltük, hogy maradhat nálam a közös kocsi. Hazamentem lezuhanyoztam és befeküdtem az ágyba, és csak arra koncentráltam, hogy holnap bemegyek Szilvihez és remélem minden rendben lesz.

11. rész

Sziasztok. Itt az új rész, remélem tetszik :) A következő részt nem tudom, hogy mikor hozom, de igyekszek :) Csináljak csoportot a blognak? Ha igen, akkor írjátok komiba :) Jó olvasást. Puszi :)

Ya Ou volt az. Átkarolt és nyugtatott, hogy minden rendben lesz. De nem tudtam megnyugodni. Lehet, hogy most vesztettem el a legjobb barátomat.
- Ne sírj. Megbeszélitek és minden rendben lesz. – mondta kis mosollyal az arcán.
- Nem lesz rendben semmi. Megbántott és én neki estem ahelyett, hogy meghallgattam volna. Elrontottam a barátságunkat. Én vagyok a hibás. – mondtam, majd még jobban elkezdtem sírni.
- Nem rontottál el semmit. És nem csak te vagy a hibás. De most ne rágódj ezen. Sírd ki magad, hagyd, hogy egy kicsit csituljanak a dolgok és majd megbeszélitek. – ölelt meg. Csodálkozom, hogy látványomtól nem ijedt meg és nem nevetett ki. Úgy nézhettem ki, mint valami zombi. A szemfestékem totál elmosódott, feldagadt a szemem.
- Haza kell mennem. Nem akarok itt maradni. – mondtam kicsit később.
- Elkérem a kocsi kulcsot és hazaviszlek. Várj meg itt, jó? – erre bólintottam. Rápillantottam az órámra 9 óra volt, mire hazaérünk már lesz vagy 10 óra. Gyorsan felhívtam anyát, hogy megyek haza, mert összevesztünk egy kicsit, de megnyugtattam, hogy Ya Ou hazavisz. Miután letettem a telefont ismét elkezdtem sírni. Még csak most vesztünk össze és már is hiányzik. Befordult két lány és szomorúan néztek rám, arra lettem figyelmes, hogy az egyik lány leguggolt hozzám.
- Szia. Minden rendben van? – kérdezte kedvesen.
- Tudunk segíteni valamiben? – kérdezte a másik lány. Mondtam nekik, hogy sajnos nem, de azért köszönöm szépen nagyon aranyosak. Rájuk mosolyogtam ők is rám, és bementek.

*Olivér szemszöge*

Veszekedtünk és veszekedtünk, míg a többiek csak nagyokat pislogva néztek minket. Hirtelen fogta magát kiment az ajtón és becsapta maga után. Nagyokat pislogva néztem utána. Benny törte meg a csendet.
- Hát ez durva volt.
- Te nem vagy normális. – mondta Ya Ou miközben felkapta a kabátját.
- Menj a francba. – mondtam, majd ő szemrehányóan nézett rám és Szilvi után ment. Én csak ott álltam és az ajtót bámultam. Hirtelen káromkodtam egy nagyot és földhöz vágtam a kezemben lévő poharat. Majd leguggoltam és elkezdtem felszedni a szilánkokat. Az egyik elvágta a kezemet, amiből elkezdett folyni a vér.
- Hagyd, majd én megcsinálom. – mondta Sziki.
- Én meg fertőtlenítem a kezed. Hol tartod az elsősegély dobozt? – kérdezte Benny. Elmondtam neki, hogy hol, majd mellém lépett. Fertőtlenítette a kezem. Fájt, mert kicsit csípte, de az jobban fájt, hogy lehet elvesztettem a legjobb barátomat, azért mert féltékenykedtem. Megköszöntem Bennynek és Szikinek is. Csak ültem és bámultam előre gondolkozva a történteken és azon, hogy vajon most mit csinálhatnak. Körülbelül fél óra telhetett el azóta, mióta elmentek. Nyílt az ajtó és Ya Ou lépett be rajta. Hirtelen felugrottam és megkérdeztem:
- Hol van Szilvi?
- Lent sír. Benny ideadnád a kocsi kulcsot?
- És mi hogy menjünk majd haza? – kérdezte Benny csodálkozva. Mielőtt Ya Ou válaszolt volna gyorsan közbe szóltam.
- Te most komolyan fel akarod vinni a lakásodba? – néztem rá ingerülten.
- Nem. Csak haza viszem, nem hagyom, hogy ilyen sötétben egyedül járkáljon. – nézett rám a szemét forgatva.
- Jaj, most te vagy a nagy megmentő a hős. Gratulálok. – kacsintottam rá.
- Hát, te hülye vagy. Mégis mi van veled Olivér? Először az interjú, aztán Szilvit hibáztatod, most meg ez. – nézett rám Ya Ou kérdőn.
- Ha nem hívtad volna el randizni, akkor nem adtam volna azt az interjút.
- Mi van? Mi köze a randinknak ehhez az egészhez? Ha neked is bejön, miért nem hívtad el randizni?– csodálkozott.
- Nem erről van szó Ya Ou. Hanem arról, hogy féltem, hogy te fontosabb leszel neki, mint én. És féltem, hogy majd hanyagol miattad. Te tehetsz erről az egészről. – üvöltöttem rá idegesen.
- Na, jó, szerintem ezt most fejezzük be. Teljesen kifordultál magadból.  – mondtam miközben Panni és Zsófi kopogtak be, akiknek Sziki ajtót nyitott. Köszöntötték barátjukat és kérdőn néztek ránk.
- Ti miért veszekedtek? – kérdezte Panni.
- Mert Olivér nem képes kezelni dolgokat, és ezért másokat hibáztat. – mondta Ya Ou idegesen nézve rám.
- Ez a nap azt hiszem ilyen. Előbb, amikor jöttünk fel. Egy lány nagyon durván sírt lent a lépcsőn ülve. Szegényt úgy sajnáltam. – mondta Zsófi.
- Igen, szegényhez leguggoltam és megkérdeztem, hogy tudok e segíteni, de azt mondta nem. Legalábbis azt hiszem ezt mondta. Annyira sírt, hogy nem teljesen értettem mit mond. – mondta Panni. Hirtelen még idegesebb lettem.
- Ennyire sír? – néztem kérdőn Ya Oura.
- Igen. Hála neked. – kacsintott rám. Mire teljesen elkeseredtem és belerúgtam a mellettem lévő székbe. A lányok csodálkozva néztek rám.
- Na, miről maradtunk le? Ki az a lány?
- Ő Szilvi. Én meg hülye vagyok. – erre a mondatomra Ya Ou arca megenyhült és úgy nézett rám.
- Nyugi, ez már megtörtént változtatni nem lehet ezen. Most az lesz a legjobb, ha megnyugszotok mindketten és majd pár nap múlva megbeszélitek. Viszont most megyek és hazaviszem. Utána visszajövök. – majd kilépett az ajtón. A srácok beavatták a lányokat. Leültem a tv elé a többiekkel. Benny berakott valamilyen filmet, de én egyáltalán nem figyeltem.

*Szilvi szemszöge*

Körülbelül negyed óra eltelt, mire Ya Ou visszajött. Beszálltunk a kocsiba és elindultunk. Az út elején Ya Ou kérdezgetett meg beszélt hozzám, de mivel én csak egy szavas válaszokat adtam, így jó barát lévén látta, hogy most az a legjobb nekem, ha csönd van. A út további részén meg sem szólaltam. Mikor megérkeztünk megköszöntem neki, hogy hazahozott, megöleltem és kiszálltam. Bementem, köszöntem mindenkinek, gyorsan lezuhanyoztam és lefeküdtem aludni.
Másnap reggel mikor felkeltem, a tükörhöz vezetett az első utam. Mikor belenéztem megrémültem látványomtól. Arcot mostam, majd alapozót tettem fel magamra ezzel eltűntetve karikáimat. Farmert húztam, felvettem egy pólót egy kardigánnal. Felvettem a kabátomat és indultam a suliba. Azt hittem, hogy a tegnapinál rosszabb napom nem lehet. Tévedtem. Töri órával kezdtem. Azt tudni kell, hogy négyes-ötös tanuló vagyok. De a töri az egyetlen tantárgy, amiből kettes vagy jobb esetben hármas. Rengeteget tanulok rá, de valahogy sose ment. Kikaptuk a múlt héten írt dogánkat. Egyes lett. Óra végén odahívott magához a tanár és ezt mondta: „Mi bajod az órámmal? Ma is elkalandoztál órán. Rosszra írod a dolgozataidat. A mostani dolgozatod is egyes lett. Ezennel bukásra állsz. Ha a következő dolgozatod nem lesz legalább hármas. Megbuktatlak. De pótvizsgán sem engedlek át.” – mondta majd kiviharzott a teremből. Eleredtek a könnyeim, a barátaim vigasztaltak, de a tegnapiról nem tudtak. Vagyis a veszekedésről nem tudtak. Az interjúról beszélt mindenki. Mikor a folyosóra kimentem mutogattak rám, összesúgtak a hátam mögött és volt, aki kinevetett. Kicsit szédültem. Rosszkedvűen mentem tesi órára. Átöltöztem, majd mivel még volt egy percem felhívtam Olivért. Végig kicsöngött és nem vette fel. Haragszik rám. Elszúrtam. Végig folyt egy könnycsepp az arcomon. És jött a tanár, hogy menni kell a terembe, gerendázni. Rajtam volt a sor, felmentem a gerendára. Miközben csináltam a feladatokat rajta elgondolkoztam. Minden jól ment. Átlagos életem volt, és most minden jó felbomlana körülöttem? A nagyszerű napokat hirtelen váltja át a rossz. Ilyeneken gondolkoztam, amikor hirtelen rosszul éreztem magam. Utolsó emlékem az, hogy fejjel lefelé leestem. Még egy pillanat rémlett, amikor a szirénázó mentőben feküdtem oxigén maszk volt rajtam. És ezután minden elsötétült.

10. rész

Sziasztok. Ne haragudjatok, hogy nem hoztam tegnap a részt, de sokat kellett tanulnom. A hétvégén megpróbálom bepótolni a lemaradásomat. Remélem ez a rész tetszeni fog, és kérlek írjatok véleményt, hogy tetszik -e a blog, mert különben nem tudom, hogy folytassam -e . Jó olvasást. Ölelés, Sziszi.

-Van kedved eljönni velem moziba? – nézett rám kiskutya szemekkel. Hát lehet erre nemet mondani?
- Persze, szívesen. Mikor? – kérdeztem, miközben vigyorogtam, mint egy tejbe tök.
- Pénteken jó? – kérdezte édesen mosolyogva.
- Igen. – mondtam, majd elindultunk vissza a srácokhoz. Mosolyogva ültem le és hallgattam Benny sztoriját, mi szerint a karácsonykor felszedett kilóknak több mint a felét leadta, mikor Olivér hirtelen megszólalt.
- Veletek meg mi van? – kérdezte hol rám, hol Ya Oura nézve.
- Lemaradtunk valamiről? – húzogatta szemöldökét Sziki. Éreztem, hogy elönt a pír így fejemet lehajtottam és hagytam, hogy Ya Ou válaszoljon. Pechemre ő se szólalt meg.
- Na, mi van? Miért néztek mindketten lefelé? – kérdezte Benny vigyorogva.
- Milyen meleg van itt, Olivér lekapcsolnád a fűtést? – kérdezte Ya Ou, mire mindannyinkból kitört a röhögés. Na, igen, így kell ügyesen témát váltani.
Pénteken kicsit izgatottan keltem, feltettem egy alapsminket, kivasaltam a hajamat és mivel hűvös volt kint ezért egy farmert választottam egy csinos pólóval és kardigánnal. Magamra kaptam csizmámat és kabátomat és indulhattam is. A suli idő gyorsan telt. Utolsó órám végénél felkaptam a cuccomat és elindultam a mozihoz. Könnyen odajutottam, mert szerencsére nem volt nagy tömeg a buszokon. Mikor a mozi elé értem Ya Ou mosolyogva integetni kezdett nekem. Odasétáltam mire ő felkapott és megölelt. Annyira jól esett ez.  Megvettük a jegyeket, vettünk pop cornt és bementünk a terembe. Még volt fél óránk a film kezdetéig, így végig beszélgettünk. Megismertem egy közelebbi oldalát, ami nagyon jó és vonzó is egyben.
- A srácok tudnak róla, hogy mi most itt vagyunk ketten? – kérdeztem érdeklődve.
- Hát, én nem szóltam nekik. Majd megtudják. – ezzel le is zárta a témát. – Tényleg, mit reagáltál a reflektoros szereplésedre?
- Nem örültem neki. Nem akarok se híres lenni, se semmi. Meg csak jönnének a negatív leszólások.-Ya Ou megértően bólintott.
A film elég jó volt, bár volt mikor majdnem elaludtam. Mozi után Ya Ou elkísért engem a buszig, majd sietett a srácokhoz.
Másnap reggel telefoncsörgésre keltem. Beletartott egy kis időbe, amíg leesett, hogy nem álmodok, így gyorsan felvettem a telefont és beleszóltam.
- Haló? Ki zaklat engem hajnalban?
- Szia. Először is tizenegy óra van. Másodszor miért nem szóltál arról, hogy randizol Ya Ouval? – kérdezte Oli, mire egyből kinyílt a szemem.
- Nem akartam elkiabálni, de amúgy se hiszem, hogy ez egy randi volt, csak egy baráti kikapcsolódás.
- A te részedről lehet, na, mindegy nem is ez a lényeg. Hétfőn ráérsz? Átjönnek a fiúk és a barátnőik és filmezünk. Tudom, hogy másnap sulid van, de felkelnék és elvinnélek, szüleiddel is lebeszélem, ha gondolod. – mondta Oli, mire felcsillant a szemem.
- Oké. Megbeszélem anyuékkal, vész esetben hívlak. Hányra menjek? – kérdeztem érdeklődve.
- A fiúk olyan fél 7 felé, a barátnőik 8 körül, de szeretném, ha te is fél 7-re jönnél.
- Rendben, akkor hétfőn nálad pontban fél 7kor.
- Megbeszéltük, na, megyek. Vár még rám egy interjú.
- Sok sikert. – mondtam, majd vigyorogva tettem le a telefont. Hétvégén unatkoztam, így neteztem. Facebookon rengetegen ismerősnek jelöltek és rengeteg üzenetem volt ismeretlen emberektől, nem tudtam, hogy mi ez az egész. Nem is foglalkoztam vele. Később láttam, hogy az egyik ByTheWay rajongói oldal megosztott egy videót Oliról. Gondoltam megnézem. Kár volt. A videóban Oli nyilatkozott arról a képről, amit múltkor a tv-ben is leadtak. Gondoltam ebből nem lesz baj, hiszen elmondja, hogy legjobb barátok vagyunk, stb. Hát igen. Ezt el is mondta, de a nevemet is és ráadásul képeket is adtak le. Közös képeket Oliról és rólam, plusz a facebook adatlapomat. A vér is megfagyott bennem. Majd mikor megnéztem az egyik csoportot teljesen elment a kedvem mindentől. A közös képeink ott voltak, és kaptam pár pozitív kommentet ugyan, de rengeteg negatívat kaptam. Sokan leszóltál a külsőmet, mindennek elhordtak miközben nem is ismernek. Ez nekem nagyon fájt, hiszen semmi önbizalmam nincs és sosem voltam megelégedve magammal. Telefonomért nyúltam, majd rájöttem, hogy ezt személyesen kéne megbeszélni, így vártam hétfőig.
Hétfőn suli után naivan pakoltam be magamnak váltó ruhát és pizsit. Lefürödtem, hajat mostam megszárítottam és indultam. Hamar odaértem. Becsengettem és Benny nyitott ajtót mosolyogva. Köszöntem neki, majd bementem, Szikit és Ya Out láttam nekik is köszöntem, majd mindhármukat megöleltem.
- Olivér?
- Fürdik, mindjárt jön. Ülj le addig. – mondták, mintha tudnák mire készülök.
- Nem köszi, ehhez állnom kell. – mondtam, mire a srácok kérdően néztek rám.
- Szia, Szissz. – mondta Oli vigyorogva, majd megölelt, de én nem öleltem vissza. – Baj van? – kérdezte miközben fürkészve nézett.
- Mégis miért csináltad ezt? Mi a francért kellett neked interjút adnod rólam? – kérdeztem normális hangnemben.
- Jó, először is honnan tudod? Másodszor, nem hogy örülnél annak, hogy szerepeltél a tv-ben.
- Mondjuk onnan, hogy a 21. században élek. Örüljek? Miért örülnék? Ezerszer mondtam, hogy nem akarok szerepelni sehol, nem azért barátkozok veletek, mert híres akarok lenni. Nem tudom, hogy miért nem lehet ezt megérteni.
- Csak azt akartam, hogy lásd fontos vagy nekem, de látom ez is baj.  – kezdett ideges lenni.
- Nem az a baj, hogy elmondtad, hogy az a lány a képen a legjobb barátod. Hanem az, hogy elmondtad a nevemet és képeket mutattál rólunk. Több százan jelöltek ismerősnek, több százan írtak levelet. Aki eddig levegőnek nézett, az most nyalizik nekem.
- És miért baj az, ha bejelöltek? Nézd már meg egy kicsit az én oldalamat is.
- Én nézzem a tiédet? Te nézd az enyémet. Érted, hogy minek lettem kitéve? Bármelyik rajongói csoportba bemész, ott vannak a képeink és alatta engem ocsmárolnak, negatív kommenteket írnak rólam, mindennek elhordanak. Szerinted ez nekem jó? Van fogalmad róla, hogy ez mennyire fáj nekem? – mondtam a végén már sírva.
 - Nem kell velük foglalkozni. Örülj, hogy végre nem unalmas az életed, mint eddig volt. – nagyra nyitott szemekkel néztem rá, mire folytatta. – mármint nem úgy értettem. Miért kell egyből így nézned? Mindent túlreagálsz, és ebből már kezd kicsit elegem lenni. – mondta a hangját felemelve. A veszekedésünk közben Ya Ou , Sziki és Benny elképedve néztek minket.
- Szóval én vagyok a hibás. Tudod mit? Elmegyek és akkor már is nem lesz eleged belőlem. – mondtam, majd felkaptam a táskám és becsaptam magam után az ajtót. Mikor a lépcsőház aljába értem elkezdtem sírni és lerogytam a lépcsőre. Arcomat térdemre hajtottam és úgy sírtam, mikor hirtelen egy kéz karolta át vállamat.

9. rész

Sziasztok. Ez a rész kicsit rövid lett, de ezentúl ismét próbálok hosszabb részeket hozni. Remélem tetszeni fog ez a rész, lehet hogy egy-két rész még értelmetlen, de majd érteni fogjátok a további részekben. Jó olvasást és remélem ajánljátok a blogomat másoknak is. Ölelés :)


Feküdtem a kanapén és hirtelen Ya Ou mellettem termett és szörnyen elkezdett csikizni. Nevetések közepette kérleltem, hogy hagyja abba, de nem akarta. Majd, mikor sikerült valahogy felkelnem, én is elkezdtem csikizni őt. Na, az már neki sem tetszett.
- Oké, megegyezhetünk. Befejezem, ha te is. – mondtam mire felnevetett és magához húzva megölelt. A többi srác persze jókat nevetett rajtunk.
- Voltatok ma már facen? – kérdezte mindenkitől Benny.
- Még nem. Van valami izgi? – kérdezte Sziki.
- Az egyik csoportba írt a tegnapi kislány, olvasom: „Képzeljétek mi történt velem. Szüleimmel jöttünk este haza, mikor láttuk, hogy egy kocsi áll a leállósávban. Apum egyből megállt és mikor kiszálltam alig hittem a szememnek. A Bytheway volt ott. Mikor kiszálltunk Oli épp egy szőke hajú 17 év körüli lányt ölelgetett. Kaptam a fiúktól autógrammot és csináltam velük közös képet. De ez még mindig semmi. A lány csinálta rólunk a képet, majd később félrevonult telefonálni. Oli hirtelen odament hozzá, elvette a kezéből a telefont, pontosan nem értettem mit mondott, de a vonalban lévő emberrel elkezdett kiabálni. A lánynak elég rossz kedve lett, és Oli odament hozzá megpuszilta és elkezdte ölelgetni. Látszott Olin, hogy aggódik és nagyon védelmezően ölelte. Szerintetek ki volt az a lány? Esetleg a barátnője?” – olvasta fel Benny. Én csendben próbáltam fel fogni a hallottakat, a többiek szerintem ugyanígy tettek, ugyanis nem szólalt meg senki. A földet pásztáztam, mikor Oli véget vetett a csendnek.
- Legalább a személyleírás stimmelt. – mondta, mire mindannyian elnevettük magunkat.
Segítettünk rendet rakni Olinak, közben ment a tv. Pakolás közben arra lettünk figyelmesen, hogy a tv-ben Olivér nevét mondják, azonnal felhangosítottuk a tv-t és figyelmesen néztük. A reflektorban volt Oliról egy lesi fotó volt hátulról miközben mellette sétálok. Azonnal felismertem a képet. Ez akkor volt mikor a stúdióba mentünk, be volt csukva a szemem és ő vezetett engem. Ada mellé azt mondta, hogy sok mindenkit foglalkoztat a kérdés, hogy ki az a szőke hajú lány. Lefagyva figyeltem a tv-t, ahol már nem is erről volt szó. Bambulásomból Ya Ou ébresztett fel.
- Mi a franc ez? Ezeknek nincs jobb dolga? Foglalkozzanak már a saját életükkel. – mondta idegesen Ya Ou.
- Nyugi tesó, úgy se tudják ki ő és mi a neve. – mondta Benny.
- Én csak azt nem értem, hogy miért nem keresték fel Olivért, hogy megkérdezzék ki az, mielőtt leadták volna ezt. – háborodott fel Sziki. Oli és én meg se szólaltunk. Csak néztem ki a fejemből és azon gondolkoztam, hogy most mi lesz. Végül kikapcsoltuk a tv-t és elindultunk. A srácok a mai koncertjükre, de előtte hazadobtak még engem. Útközben megbeszéltem Olival, hogy kedden feljövök hozzá angolozni. Előre hozott érettségizni szeretnék angolból, és ahhoz, hogy sikerüljön, gyakorolnom is kéne.

Hétfőn nem mentem suliba, mert nem éreztem túl jól magamat. Mostanában állandóan szédülök és gyenge vagyok és hányingerem van. Kedden mikor bementem a suliba a szokásos nyugi volt. Észrevétlenül sétáltam a termemhez szokásomhoz hívően. De mikor beléptem, mindenki mondta, hogy látott a tv-ben. De jó nekem. Szerencsére jó osztályom van és csak jó fejek járnak ide, így nem csináltak belőle nagydolgot. Óráim után elindultam Olivérhez. Írt sms-t, hogy Ya Ou is ott lesz, mert szakítottak Barbival, leszálltam a buszról és gyorsan beszaladtam csokiért. Egy kis boldogság hormon sosem árt, főleg szakítás után. Felmentem és becsengettem. Olivér nevetve nyitott ajtót.
- Szia. Mi történt? – kérdeztem én is, immár nevetve.
- Szia. Gyere be és megtudod. – ölelt meg.
- Szia, Szilvii, mizu? – kérdezte Ya Ou miközben megölelt.
- Semmi, na de mi ez a jó kedv?
- Életemben nem voltam még ilyen felszabadult. Annyira jó érzés.
- Úgy érted, már túl is vagy rajta? – csodálkoztam.
- Persze. Utóbbi napjaink szenvedések voltak és most legalább nem kér senki számon. És előttem az élet, szinglin bármit, bárkivel megtehetek. – húzogatta a szemöldökét, mire Oliból és belőlem kitört a röhögés. A nap folyamán rengeteget hülyéskedtünk és semmit sem angoloztunk. De nem hazudok, ha azt mondom, hogy nagyon jól éreztem magam.  Később Sziki Úr és Benny Úr is megérkeztek. Beszélgettünk és sztorizgattunk. Kimentem a konyhába inni, majd pár másodperccel utánam Ya Ou is kijött.
- Te is kérsz inni?
- Nem, köszi. Nem azért jöttem. Csak azt szeretném mondani, hogy tökre örülök, hogy megismertelek.
- Köszönöm, én is örülök, hogy megismerhettelek titeket. – kicsit elpirultam. Hirtelen megölelt, én persze viszonoztam, majd kicsit eltolt magától, rám mosolygott és feltette a kérdést.

8. rész

A kijelzőn ez állt: Dávid. Könnyes szemmel, ijedten Olivérre néztem, odajött hozzám és felé mutattam a kijelzőt, mire ő kikapta kezemből és felvette. Nem tehetek róla, eleredtek könnyeim. Félek tőle. Azzal a pofonnal elintézte, hogy rettegjek tőle.
- Hagyd őt békén. Már nincsen semmi közöd hozzá. Ha még egyszer felmered hívni én, esküszöm, kinyírlak. Megértetted? – emelte fel a hangját Oli, majd letette a telefont. Mindenki felénk nézett, majd egy puszit nyomott a homlokomra és szorosan magához ölelt.
- Minden oké? – kiáltott felénk Ya Ou. Oli megrázta a fejét.
- Hiszen te remegsz. – nézett rám aggódva Olivér, majd még jobban odaölelt magához.
- Csak a hideg miatt. – karjai között biztonságban éreztem magamat.
Végre lecserélték a kereket így indulhattunk. Miután beszálltunk mindenki csendben volt, egy darabig.
- Fázol még? – olyan aranyos, hogy így aggódik értem. Megráztam a fejem, majd bambultam előre.
- Mi történt? – kérdezte Ya Ou, majd elkezdte simogatni a hátam. – Dávid hívott? – hiába, ő is jó barátom lett és tudja, miről van szó.
- Igen. – mondtam, majd Oli megszorította a kezem és ezt mondta:
- Ne félj, nem hagyjuk, hogy bántson. Mellettünk biztonságban vagy. – szavai megnyugtattak, megköszöntem nekik, majd mindenki elmosolyogta magát.  Az út további részében olyan fontos dolgokról beszéltünk, mint például, hogy hogyan hívhatják a cipőfűző végén lévő kis bigyót. Hát senki sem tudta. Végre odaértünk Oli lakásához, mindenki kiszállt, majd elkezdtük felhurcolni a kapott ajándékokat és sütiket. Az utolsó fordulónál elköszöntünk a sofőrtől és Pusztai úrtól. Azt hiszem mostantól én is így fogom hívni.
Felmentünk, és levettük kabátunkat, és a cipőnket. A srácok elkezdtek kaja után kutatni. Kérdőn néztem rájuk.
- Most ettetek meg vagy 4 kg sütit, amiből még mindig van, és ti éhesek vagytok? – csodálkoztam.
- Igen. Nem akarod megtudni, milyen nyűgös vagyok, ha éhes vagyok. – mondta Sziki.
- Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de nekem teljesen kiment az álom a szememből. – mondta Ya Ou, mire egyet értettünk, hiszen már mi sem voltunk álmosak.
- Nézzünk valami filmet. – vetettem fel ötletemet.
- Oké, mit? – 4 szavazat volt a horror filmre és egy a vígjátékra. Na, igen, a vígjátékra én szavaztam. Végül „Az ismeretlen hívás” című filmet választottuk. Én a kanapé közepére ültem, egyik oldalamon Ya Ou ült, másikon Oli. A kanapé előtt (előttem) Benny és Sziki foglalt helyet. Olivér hozott be poharakat és innivalót, a srácok meg idehozták a sütiket. Elég jó volt a film, bár néhol elég ijesztő is. Ilyenkor összeszorítottam szemem és a két mellettem ülő keze után kaptam. Ők csak nevettek rajtam, de tudtam, hogy ők is félnek kicsit. Legalábbis reméltem, hogy nem csak én vagyok ilyen bátortalan. A film végén mindannyian bevonultunk Olivér szobájába és sorsot húztunk, hogy ki az a két szerencsés, aki az ágyon aludhat és ki az a három, akinek a földön kell aludnia. Szerencsétlenségemnek köszönhetően nekem a földön kellett aludnom, Olivérrel (aki egyből mondta, hogy neki jó lesz a földön), és Bennyvel, aki szintén úgy járt, mint én. Persze Sziki és Ya Ou udvariasan felajánlották, hogy aludjak nyugodtan az ágyon és majd ők lemennek a földre, de visszautasítottam, mondván, hogy jó nekem a földön. Mielőtt elaludtunk volna, megbeszéltük, hogy az készít reggelit mindenkinek, aki a legkorábban felkel. Ránéztem az órára, ami reggel 6:45-öt mutatott. Én személy szerint olyan fáradt voltam, hogy becsuktam a szemem és aludtam is.
Mikor legközelebb kinyitottam a szemem a fali óra mutatója 8 órát mutatott. Mozogni alig bírtam annyira fájt a hátam és a derekam. Körbe néztem a szobában, mindenki más aludt. Elkezdtem halkan kuncogni, ugyanis Sziki úgy elfoglalta az ágyat, hogy Ya Ou is a földön feküdt. Kikecmeregtem a takaró alól, és nagy nehezen felkeltem. Csendesen lépkedtem az ajtó felé, majd kiosontam. Az a hülye padló. Úgy fáj a hátam és a derekam, mint a fene. Mivel én keltem fel legelőször, így nekem kellett reggelit készítenem. Találtam kenyeret, bár kicsit száraz volt. Volt még májkrém, tejföl sajt. Egyből eszembe jutott, hogy meleg szendvicset kéne csinálni. De ahhoz kell konzerves löncshús. Táskámból elővettem a pénztárcámat és lerohantam a szemközti boltba. Vettem löncshúst és 100%os narancslevet. Körülbelül negyed óra alatt meg is jártam az utat. Kedvemet csak hátam fájása zavarta. Elővettem egy tálat, beleöntöttem a löncshúst, hozzákevertem a májkrémet és vágtam hozzá hagymát. Könnyekkel a szememben (a hagyma miatt), tettem hozzá egy kis tejfölt is, hogy krémesebb legyen. Megkentem az összes kenyeret, mindegyiknek a tetejére rászórtam a már korábban lereszelt sajtot és betettem a sütőbe az első adagot. Elindítottam a kávéfőzőt, és megterítettem az asztalt, majd vágtam fel uborkát és paradicsomot. Épp a második adag meleg szendvicset tettem be a sütőbe, amikor Ya Ou jött ki a szobából.
- Jó reggelt. – mondta arcán fájdalommal.
- Neked is. Kitalálom, kényelmetlen volt a földön.
- Eltaláltad. Ez valami borzalmas. De jól jönne most anyukám masszírozása. – gondolkodott vidáman.
- Megmasszírozzam? – kérdeztem tőle, mert eléggé úgy jött le nekem, mintha célozgatna.
- Hát, ha nem nagy gond. – leült a székre és várt. Odamentem majd vállánál kezdtem, eddig fel sem tűnt nekem, hogy ilyen izmos. Tudtam és láttam, hogy az, de nem gondoltam, hogy ennyire.
- Egy pillanat, csak kiveszem a második adagot is. – mondtam, majd visszatérve kezébe nyomtam egy csésze kávét és tovább masszíroztam most már a hátát. Közben ő nevettetett és mondta, hogy meséljek magamról. Épp nagyba nevettünk azon, hogy Sziki éjjel lelökte és ez csak reggel tűnt fel neki (persze közben masszíroznom kellett), amikor Olivér jött ki a szobából.
- Meg kellett volna kérdeznem, hogy milyen kemény a padló, mikor ideköltöztem. – nem tudom, hogy nézhettünk rá, de folytatta – Esetleg megzavartam valamit? – kérdezte csodálkozva. – Amúgy jó reggelt.
- Nem, dehogyis. Jó reggelt. – vágtuk rá egyszerre talán túl gyorsan. Elléptem Ya Outól, egy bögrébe kávét öntöttem, majd Olivér kezébe nyomtam.
- Köszönöm, micsoda finom illatok. Ezt te csináltad, Szissz? – kérdezte mosolyogva.
- Igen.
- Az illata nagyon jó, gondolom, megvárjuk a többieket, igaz? – nézett szomorkásan.
- Hát szerintem úgy lenne a jó. – mondta rosszkedvvel Ya Ou.
- Jó. Akkor Szissz kérhetnék én is egy masszírozást? – csillant fel a szeme.
- Persze. – boldogan odamentem és őt is elkezdtem masszírozni. Ő is annyira izmos volt, hogy az valami elképesztő. Mikor van idejük gyúrni?
Már vagy 10 perce masszíroztam, amikor abbahagytam.
- Na, jó. Elég volt. Éhes vagyok. – állt fel Olivér és elindult a szoba felé.
- Mire készülsz? – kérdeztem csodálkozva.
- Ez jó ötlet tesó. – mondta Ya Ou vigyorogva. Olivér kinyitotta szobája ajtaját, majd bekiabált.
- Srácok, hasatokra süt a nap. Felkelni. Kész a kaja. Ha nem jöttök ki 5 percen belül, esküszöm, egy pohár vízzel jövök vissza. – Nem kellett többször mondani a srácok 2 percen belül kint is voltak. Kettejüknek adtam kávét, majd mindenkinek öntöttem narancslevet és elkezdtünk reggelizni. Én egy szendvicstől tele lettem, míg a többiek már a harmadiknál tartottak. Kivéve, Benny, ő a fogyókúrája miatt csak kettőt evett. Reggeli közben beszélgettünk, és kiderült, hogy Bennynek fel sem tűnt a föld keménysége és a hátának se lett semmi baja. Nagyba nevettünk, miközben elgondolkoztam a nappali felé nézve, csak azt vettem észre, hogy valaki mosolyogva néz engem. Oldalra fordítottam a fejem és Ya Ouval találkozott a tekintetem.
- Min gondolkozol ennyire? – kérdezte továbbra is mosolyogva. Miközben már a többiek is engem figyeltek.
- Azon gondolkoztam, hogy nekünk, hogy a fenébe nem jutott este az eszünkbe, hogy van egy kanapé is, ahol simán aludhatott volna valaki? – kérdeztem csodálkozva.
- Basszus, tényleg. – mondták a srácok is.
- Én tudtam, csak kíváncsi voltam mikor jut eszetekbe. – mondta Oli vigyorogva, na persze, biztos tudta.
- Na, mindjárt letesztelem, hogy kényelmes-e. – mondtam, majd hanyatt ráfeküdtem. – Basszus, ez nagyon kényelmes. Engem innen fel nem szedtek. – nevettem. A következő jelenetre nem számítottam, így hihetetlenül felnevettem.